A Duslo vegyi gyár csökkentené a karbonlábnyomot

Vágsellye
Vágsellye |

Öt kérelem érkezett a városházára, amelyben a jelenleg érvényben lévő területrendezési terv módosítását kérték vállalkozók és cégek képviselői. A testület március 24-i ülésén a képviselők egyenként, majd összevontan is jóváhagyták a módosításokat.

A területrendezési és építésügyi bizottság jóváhagyta a módosító javaslatokat azzal a feltétellel, hogy látni szeretnék az egyes építési terveket, még azok megvalósítása előtt. Vágsellye területrendezési tervét 2004-ben hagyta jóvá a testület, majd több alkalommal aktualizálták, módosították a dokumentumot, legutóbb 2020-ban. Az idei módosításban elsőként a Synklad Kft. kérelmét hagyták jóvá a képviselők. A Deáki úton lévő cég a Hetmény városrészben négyemeletes lakóház építését tervezi, jelenleg a terület rekreációs célokra, közlekedésre szolgáló parcellaként van nyilvántartva, az érintett terület legfeljebb negyven százalékát építenék be. A Vágvecse városrészben, az egykori kúriánál lévő régi park átminősítését kérte egy vállalkozó házaspár. A parcella magán zöldterületként van nyilántartva, de már nem védett területként. Villaházak, idősek gondozására szolgáló, négyszintesnél nem magasabb pavilonok építését tervezik ezen a területen. A Duslo vegyi gyár megújuló energiaforrás felhasználását tervezi, napelemeket telepítene a Vág folyóhoz közeli területen, amelynek egy részét Amerikaként emlegetik. Zöld energiát termelnének, amelynek jelentős részét a saját ammóniagyártási részlegük, a Čpavok4 üzemeltetéséhez használnának fel. A fotovoltaikus napelem-rendszer üzembe helyezésével enyhíteni szeretnék a klímaváltozás hatásait. Évi 26 ezer tonnával csökkenthetnék a karbonlábnyomot, más néven szénlábnyomot. Ez az ökológiai lábnyom olyan értéket jelent, amely azt fejezi ki, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához, a termelt hulladék elnyeléséhez. A testület jóváhagyta a kért módosítást a területrendezési tervben. Szó volt továbbá arról, hogy a Vág folyón átívelő híd melletti, egykori Hepaj vendéglő közelében a folyó bal oldalán, téli hajókikötőt létesítenének, és egy másik módosítás a Vágkirályfai úthoz közeli Szép utcában lévő parcellák bejelölését érintette.

A rendszerint kora délután, 14 órakor kezdődő vágsellyei önkormányzati üléseken eddig 17 órakor kaptak felszólalási lehetőséget a lakosok és a civil szervezetek képviselői. A testület 16 órára módosította a felszólalás idejét, mert előfordult, hogy különböző okok miatt hamarabb véget ért az ülés, és a képviselőknek meg kellett várniuk a felszólalók érkezését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?