A Csallóköz legjobb ételét keresik

Így készül az újragondolt paprikás krumpli
Dunaszerdahely |

Melyik a Csallóköz legjobb étele? Erre a kérdésre keresi a választ a Csallóközi Területi Idegenforgalmi Szövetség (OOCR) és a Kukkónia polgári társulás. A versennyel a helyi gasztronómiát népszerűsítenék.

Hét dunaszerdahelyi járásbeli étterem kapcsolódott be a versenybe, mindannyian más-más alapanyagokból készítették el azt a főételt, amely szerintük legjobban jellemzi a régiót. Készültek hagyományos ételek új formában találva, valamint bátor alapanyag választások is megjelentek az egész napos főzés folyamán. Somogyi Gábor az OOCR igazgatója elmondta, a verseny része a szövetség által indított gasztroprogramnak, amely keretében korábban workshopot szerveztek, valamint egy gasztrokínáló kiadványt is megjelentetek. Három évvel ezelőtt azért indították el a versenyt, hogy a csallóközi gasztronómia is érvényesülhessen az idegenforgalomban.

„Úgy gondoltuk, hogy olyan ételek kellenének az éttermek kínálatába, amelyek a helyiek és az ide látogató turisták érdeklődését is felkeltik. Évente mintegy kétmillió látogató érkezik a régióba, ha csak egy részük megkóstol valami különlegességet, azzal már beindíthatjuk a csallóközi gasztronómiát“ - beszélt a motivációról az igazgató hozzátéve, hogy az alap elgondolás a Magyarország tortája koncepcióból indult ki.

Ezalapján idén már az is szerepelt a kiírásban, hogy a verseny legjobb ételét bárki megkóstolhassa, vagyis elérhető legyen a nyertes étteremben. „Számomra a csallóközi étel helyi alapanyagokra építkezik és ezeket próbálja meg új formában bemutatni, a zöld fűszerek bátrabb használatával, új ízekkel kísérletezve“ - jegyezte meg Somogyi Gábor.

Halételek, vadas, paprikás krumpli, báránycsülök, dámszarvassteak és őzgerinc is készült a MOL Arénában berendezett profi konyhában. Az általunk megkérdezett versenyzők a helyi ízekre, illetve a meglepetés erejére is építettek. Háromtagú, elismert szakácsokból álló szakmai zsűri kóstolta és értékelte a látványos fogásokat. Így nem csak hasznos tapasztalattal, hanem jó tanácsokkal felvértezve tértek vissza a versenyzők a megmérettetésről a konyhájukba.

Mivel a verseny célja a helyi ízek és éttermek népszerűsítése, ezért az interneten kisvideók formájában követhető lesz, hogy ki milyen ételt készített és milyen értékelést kapott rá a szakmai zsűritől. A hetente jelentkező videósorozat végén az is kiderül majd, hogy milyen fogás lett idén a Csallóköz legjobb étele.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?