A bérlők szerint nem is trágyaszagúak a harcsási lakások

Komárom |

<p>A napokban hivatalosan is átadták a Harcsás városrészben azokat az alacsony komfortfokozatú, egy- és kétszobás lakásokat, amelyeket az egykori hizlalda épületének átalakításával hoztak létre.</p>

Az építkezés korábban heves vitákat váltott ki az önkormányzaton belül, egyes képviselők méltatlannak találták, hogy egy volt gazdásági épületben legyenek lakások. Bastrnák Tibor polgármester ugyanakkor azt tartotta méltatlannak, hogy családok esetleg utcára kerüljenek, másoknak pedig akár évtizedekig kelljen várniuk a lakáskiutalásra. A most átadott 39 lakásegység kialakítása 10,2 millió koronába (338 910 €) került, ennek 80 százalékát az építésügyi minisztérium vissza nem térítendő támogatásából, 20 százalékát az Állami Lakásfejlesztési Alaptól felvett kölcsönből fedezte a város.


A lakások komfortosabbá tételére (a padlóra linóleum, a fürdőszobába csempe került és egy egyszerű konyhaszekrényt is beszereltek) a város saját forrásból 1,68 millió koronát (55 760 ezer €) költött. Dubány Katalintól, a városi hivatal szociális osztályának vezetőjétől megtudtuk: harminc lakásba olyan polgárok költöznek, akik évekkel ezelőtt igényeltek lakást a várostól, de a korábban átadott bérházakban alacsony bevételük miatt nem kaphattak bérleményt, kilencbe pedig lakbérhátralékos családokat helyeznek el. Az így megüresedett ingatlanokat a város értékesíti.

Ezzel egyrészt csökken a nem fizetők által hónapról hónapra halmozódó adósságállomány, másrészt a lakások eladásából többmilliós bevételhez jut a város. Az egyik regionális lap többször cikkezett arról az istállóbűzről, ami állítólag a már felújított lakásokban terjeng. Az átadás alkalmával több leendő lakóval beszéltünk, akik arról számoltak be, valóban nehéz, állott szag van a lakásokban, de az semmi esetre nem istállószag. „Inkább a nedves fal és a friss vakolat szaga ez, reméljük, ha beindul a fűtés, és rendszeresen szellőztetünk, enyhül” – mondták. (vkm)
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?