323 kört vezetett le a daytoni 24 órás virtuális versenyen

Szabó Nikolas

Szabó Nikolas 9 és fél órán át ült a Porsche 911 RSR volánja mögött, miközben óránként csak fél percre engedhette el a kormányt. A komoly teljesítmény hátteréről, kulisszatitkokról beszélgettünk a 22 éves párkányi származású autóversenyzővel, akinek minden vágya, hogy bebizonyítsa, nem csak szimulátoros versenyben tud megelőzni olyan neveket, mint Max Verstappen vagy Romain Grosjean. 
 

Hogyan jött a lehetőség részt venni a daytoni virtuális versenyen?
Normál esetben nem tudtam volna rajta indulni, mert a verseny idején Portugáliában kellett volna lennem a gokart-vb-n, de azt sajnos lefújták a szigorítások miatt, így jött az ötlet, hogy ha már otthon vagyok az iRacing Daytona 24 idején, miért is ne induljak el rajta, legalább szerzek új tapasztalatokat, azt csinálom, amit szeretek és nem unatkozom. Írtam két barátomnak, Sövér Lászlónak (vele együtt gokartozunk, ő is versenyzett volna Portugáliában) és a német David Kolkmann-nak (Porsche GT3-versenyző és indult már World Endurance Chamiponship-versenyen élőben). Mindketten bólintottak, így kezdődhetett a felkészülés és a szervezés, ami sokkal egyszerűbben működik, mint élőben. Ingyenes benevezni a csapatot a versenyre. Kitalálunk egy csapatnevet, kiválasztjuk, milyen autóval szeretnénk versenyezni (a Porsche 911 RSR-t választottuk), kiválasztjuk a csapattársakat és körülbelül ennyi. Bárcsak élőben is ilyen egyszerű lenne elindulni egy ilyen jellegű versenyen.

Porsche 911 RSR-t választottuk

Hogyan képzeljük el magát a versenyt?
A verseny 24 óra hosszú, általában 3-4 pilóta van egy autóra és a taktikától függ, milyen sokat megy egy pilóta egyhuzamban. A mi kategóriánkban 16 autó volt, köztük az egyik autóban Christian Lundgaard versenyzett ellenünk, aki F2-es futamgyőztes, szóval igazán erős mezőny jött össze. Nekünk a 24 óra alatt 836 kört sikerült megtennünk, abból én mentem 323 kört.

Korábban is indult már e-versenyeken?
Indultam múlt évben is ezen a viadalon, csak sajnos a csapattársam széttörte az autót nem sokkal a rajt után, így nem tudtuk folytatni a versenyt, így 24 órás versenyen most láttam először a kockás zászlót.

10 órát vezetett összesen, menynyire fárasztó ez?
Kétszer 3 óra 45 percet vezettem egyhuzamban, és egyszer 1 óra 55 percet, így összesen 9 és fél órát vezettem le a 24 órából. Ami azt illeti, nagyon elfáradtam, de szerencsére sikerült így is nagyobb hiba nélkül levezetnem az én részemet. 

Van egyáltalán valamilyen szünet a verseny alatt?
Annyi szünet van, amíg a boksz-utcában tankolják az autót. 99 liter benzin fér bele az autóba, ami 55 perc alatt fogyott el általában, szóval egy etap alatt háromszor kellett jönnöm tankolni, amikor negyedszerre jöttem a bokszba, akkor már pilótacsere és gumicsere is volt. Egy szett gumival sikerült lemenni a majdnem 4 órás etapokat. A tankolás 32 másodperc volt, annyi időm van, amíg semmit nem kell csinálnom, pontosabban minden 55 perc után volt 32 másodperc időm levenni a kezeim a kormányról, és annyi idő alatt maximum inni tudok, azt is csak keveset, hogy kibírjam a majdnem 4 órát anélkül, hogy ki kelljen mennem vécére. Viszont elég sok folyadékot kiizzadunk egy ilyen hosszú etap alatt, ami segít ebben.

Tíz óra alatt óhatatlanul lankad az ember figyelme – megúszta ezeket a pillanatokat komolyabb következmények nélkül?
Igen, de voltak olyan dolgok sajnos, amik nem segítettek hozzá a jobb eredményhez. Például az egyik csapattársam előtt kétszer is volt egy ütközés, amit sajna nem tudott kikerülni, mert nem volt hely hova menni. Mind a kettő ütközés után sok időt töltöttünk a bokszutcában, mert meg kellett javítani az autót. A második ütközés után lett egy nem megjavítható probléma is, ami miatt 4 km/ó-val lassabbak voltunk az egyenesekben, ami nagy veszteség, főleg hosszú távon. Ami nagyon fontos, nem adtuk fel és harcoltunk tovább, szereztük vissza az elvesztett pozíciókat. Végül hatodikok lettünk, és megvertük Lundgaardékat.

Milyen felkészülést igényel egy e-verseny? Mi mindent kellett máshogy csinálni, mint normál futamok esetében?
Csak egy hetünk volt a felkészülésre, mert ennyivel a verseny előtt derült ki, hogy lefújták a gokart-
vb-t, így amit tehettünk, hogy amennyire engedte az időnk, leteszteltünk minél több dolgot, gyűjtöttük a hasznos információkat, például hogy mennyi kör alatt ég el 99 liter üzemanyag (31-32 kör, ha nem spórolunk az üzemanyaggal, 34-35 kör, ha igen) és nagyon fontos volt letesztelni, mennyi etapot/kört lehet megtenni egy szett gumival, hogyan veszít az autó a tapadásból, meddig vezethető. Egy szett gumival 127-128 kört tudtunk megtenni. Amit máshogy kell csinálni, az főleg az, hogy nagyon oda kell figyelni a gumikra, hogy sokat kibírjanak, minél kevesebbet hibázni és minél kiegyenlítettebben vezetni, minél kisebb szórással. Nem lehet 4 órán keresztül spiccen nyomni az autót, mert a gumik sem bírnak ki annyit, és úgy könnyebb hibázni. Itt egy hiba sokszor nagyon nagy veszteség, érdemes inkább körönként 1-2 tized másodperccel lassabbnak lenni, mert a gumik így tovább bírják, és kisebb esély van a hibára.
 

Szimulátorban ülve

Legutóbbi beszélgetésünkkor, 2019-ben a Formula Renault-bajnokságban szerepelt. Azóta hogyan alakult a pályafutása?
Abban az évben sikerült megnyernem az országos Formula Renault-bajnokságot. 2020-ban nagyon megváltoztak a dolgok anyagi problémák és a Covid miatt. Vissza kellett ülnöm a gokartba, mert sok lehetőségem nem volt. Későn kezdődött a versenyszezon, és nagyon nehezen volt előrelátható a Covid-helyzet alakulása, így igazából ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy mégis versenyezzek valahol, mert egy év veszteség nem tesz jót egy versenyző karrierjében. Múlt évben sikerült a kategóriámból legjobb szlovákiaiként kijutni a világbajnokságra, ami januárban lett volna Portimaóban, de ugye nem lehetett megszervezni. Nagyon rövid volt a versenyszezon, mindössze 3 versenyt rendeztek meg a szlovák bajnokságban.

Ezek után mi lehet a legközelebbi terv, elérhető cél?
Nagyon szeretném megmutatni egy nagyon gyors autóban, nagyon erős ellenfelek ellen és nagy nézőközönség előtt, hogy mire vagyok képes, és végre arra a szintre eljutni, hogy olyan szerződéshez jussak, amellyel teljes időmben csak a versenyzéssel foglalkozhatok. 4 országos gokartbajnoki címem van, futamgyőzelmem a Közép-Európa-bajnokságon, bajnoki címem a Formula Renault-bajnokságban és nem utolsósorban csomó világrekordom szimulátorban. Kicsit elszomorít sokszor, hogy képes voltam legyőzni szimulátorban olyan neveket, mint például Max Verstappen, Romain Grosjean, Stoffel Vandoorne, Mick Schumacher, Callum Ilott, Antonio Giovinazzi stb., viszont csak a televízióból nézhetem, hogyan versenyeznek, sehol nem tartok hozzájuk képest a pénz hiánya miatt. Egyre jobban afelé hajlik az egész világ, hogy a pénz fontosabb a tehetségnél. Nagyon keményen dolgozom apukámmal azon, hogy meg tudjuk teremteni az anyagi hátteret, hogy megvalósíthassuk a céljainkat, viszont eddig nem jártunk sikerrel. Keményen edzek, sokat szimulátorozok, hogy egyre erősebb és gyorsabb versenyző legyek, soha nem adom fel az álmaim, és addig küzdök, amíg meg nem valósítom!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?