30 éves a Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahelyen (KÉPEK)

A több mint ezer darabos gyűjteményből válogatták ki a jubileumi kiállítás repertoárját (A szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

A helyiek által a mai napig Vermes-villának hívott, önkormányzati fenntartású galéria a kerek évforduló alkalmából egy ünnepi kiállításnak adott otthont.

A jubileumi rendezvényen többen is felszólaltak, köszöntőt mondott Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Forró Krisztián, a Szövetség párt köztársaságielnök-jelöltje, valamint Szakáll Mária festőművész, aki a kiállítás kurátora volt. A rendezvény Illés Viktor, a pozsonyi konzervatórium hallgatójának zongorajátékával kezdődött, akinek játszi dallamfutamai nagyban segítettek a jelenlévőknek a művekre való ráhangolódásban.

Már a megnyitó előtt megtekinthették az érkezők a műalkotásokat (A szerző felvétele)

A megnyitón először Iván Péter állt a mikrofonhoz, aki elmondta, hogy a jubileumi kiállításra különleges alkotásokkal készültek. A földszinten a Kortárs Magyar Galéria műveinek legfontosabb alkotásai láthatóak, míg az emeleten Almási Róbert festőművész eddig soha nem látott, magángyűjteményből származó műveit helyezték el.

„30 éve Luzsicza Lajos, festőművész és grafikus ötlete volt, hogy létrejöjjön egy kortárs képzőművészeti gyűjtemény, amelyben állampolgárságtól függetlenül az összmagyar művészeti élet alkotóinak művei szerepeljenek”

– kezdte beszédét, majd hozzátette, hogy az akkori polgármester, Pázmány Péter, nem csak bátorító szavakkal, hanem komoly tettekkel alapozta meg az intézmény létrejöttét. 1994 őszén nyitották meg az első tárlatot a Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában, majd rövid időn belül saját épülettel gazdagodtak, és csaknem 20 évvel ezelőtt beköltözhettek a Vermes-villába.

Iván Péter a mikrofonnál (A szerző felvétele)

A nonprofit galéria gyűjteményét évről évre maguk az alkotók gyarapítják, nem foglalkoznak műtárgyértékeítéssel, sem műtárgyvásárlással. Jelenleg több mint 1000 értékes műalkotás birtokosai.

Hájos Zoltán a mikrofonnál (A szerző felvétele)

Iván Péter után Hájos Zoltán vette át a szót, aki elmondta, hogy az önkormányzatnak fontos a magyar kultúra ápolása, ezen belül a néptánc, a népzene, a próza és a fiatalság támogatása mellett a képzőművészet is.

„Fontos volt az is, hogy a Vermes-villát Dunaszerdahely város önkormányzata megvásárolta a Szlovák Nemzeti Galériától. Aki korábban született, az tudja, hogy ez az épület korábban úttörő házként működött, melyet aztán a szlovák állam galériaként működtetett”

– emlékezett vissza a polgármester. Megemlítette, hogy már szóba került az épület felújítása és kiemelte azt is, hogy mennyire fontosak a galéria életében a nyaranta rendezett művésztelepek, ugyanis egy-egy ilyen összetartás után számos különleges alkotással gyarapodik a gyűjtemény.

Szilágyi Péter a mikrofonnál (A szerző felvétele)

A polgármester után Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár állt a közönség elé, aki kijelentette, hogy a Kortárs Magyar Galéria nem csak Dunaszerdahely, hanem a Kárpát-medencei összmagyarság szempontjából is egy meghatározó intézmény.

„A képzőművészet olyan mágia, mely összehoz bennünket, magyarokat egymással és más nemzetekkel is. Nem kell egy nyelvet beszélnünk ahhoz, hogy értsük és értékelni tudjuk, hiszen univerzális élményt közvetít, így egy érdekes festmény nyelvtől és kultúrától függetlenül képes megszólítani, gyönyörködtetni bennünket”

– mondta beszédében, majd kiemelte, hogy egy művész nem csak a kultúránkat gazdagítja, hanem hozzájárul szellemi fejlődésünkhöz, identitásunkhoz, emberi kapcsolataink gyarapodásához is.

Forró Krisztián a mikrofonnál (A szerző felvétele)

Szilágyi Péter után Forró Krisztián, a Szövetség párt köztársaságielnök-jelöltje szólt az egybegyűltekhez és megköszönte azok igyekezetét, akik a galéria gyarapodásához, mindennapi életéhez oly nagy mértékben hozzátettek. Elmondta, hogy közösségünk megmaradása számára fontos, hogy erősek legyünk.

„Ahogy az itt kiállított tárgyakra büszkék lehetünk, úgy magunkra is magyarságunkért és hogy mindazon viszontagságok ellenére, ami a múlt században érte a közösségünket, a kitelepítés, a reszlovakizáció, még mindig itt vagyunk, ebből merítsünk”

– hangsúlyozta a politikus.

Szakáll Mária a mikrofonnál (A szerző felvétele)

Végül Szakáll Mária, kurátor lépett a mikrofonhoz.

„Az itt látható alkotásoknak az a küldetésük, hogy megmutassák a gyűjtemény sokszínűségét és ezalatt nem feltétlenül a színekre gondolok. Olyan alkotásokat láthatnak, amelyek nagyon különböző stílus- és formajegyeket hordoznak magukban”

– kezdte a festőművész. A művek különbözőségével szerette volna kifejezni, hogy mennyire sokrétű és sokféle gyűjteményről van szó, amellett hogy mindegyik, kivétel nélkül megérdemli a kiemelt státuszt.

Takács Tímea is köszöntötte az intézményt (A szerző felvétele)

Az ünnepi beszédeket követően Takács Tímea, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatója adta át ajándékkosarát Iván Péternek intézménye nevében, majd Illés Viktor zongorajátékával záródott a hivatalos program. Végül kötetlen beszélgetés keretében megcsodálhatták a műveket a jelenlévők és bátran fogyaszthattak a frissítőkkel és péksüteményekkel gazdagon terített svédasztalról.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?