25 millió euró elköltését készítik elő

komárom
Komárom |

Komárom, Ógyalla, Bajcs és Érsekújvár alkotja a 18. fenntartható városi fejlődést szolgáló csoportosulást (UMR) Szlovákiában. Két-három éves előkészítés után a szolgáltatások, a közlekedés, a hulladékgazdálkodás és a „zöld” megoldások terén költhetik ez az uniós forrásból származó összeget.

A csoportosulás a napokban állította fel a Komáromi és Érsekújvári járás fontosabb szereplői által alkotott kooperációs tanácsot, amely a következő héttől kezd el dolgozni a tematikus kereteken.

A 25 millió euróra nem kell más önkormányzatokkal versenyezve pályázni, az gyakorlatilag adott, csupán megfelelő célokra kell „lehívnia” a csoportosulásnak. A keretösszeget a jelenlegi hétéves uniós költségvetési ciklus keretében folyósítják, amelyből a négy szomszédos település a lakosság létszáma alapján kaphat.

A konkrét fejlesztések – amelyekről a komáromi és érsekújvári polgármesterek által tartott sajtótájékoztató szólt – két-három év múlva, megfelelő előkészítés során valósulhatnak meg.

Komáromi tervek

Keszegh Béla (független), Komárom polgármestere felsorolta, milyen területeken szeretne előrelépni a város az UMR tagjaként. Elsőként a sport- és rekreációs létesítmények fejlesztését említette, a téli stadion, a termálfürdő és a fedett uszoda épületeit és infrastruktúráját is megújítanák a keretösszegből. Ami a kommunális szolgáltatásokat illeti, külön figyelmet szeretnének szentelni a biológiai szúnyogirtás arányának növelésére, valamint az olyan munkagépek megvásárlására, amelyek a tágabb régiót is szolgálhatják. A közlekedés terén az ún. okosparkolás módszerét fejlesztenék, valamint természetesen a kerékpáros- és a tömegközlekedés terén is szeretnének előbbre lépni, amelyek tulajdonképpen mind „zöld” fejlesztések. Ugyancsak fordítanának forrásokat a közbiztonság növelésére új kamerarendszerek telepítésével, illetve a hulladék osztályozását és újrahasznosítását is korszerűbbé tennék.

Érsekújvári célok

Klein Ottokár (független) érsekújvári polgármester a másik járásszékhelyen tervezett fejlesztéseket részletezte. Kiemelte az új, modern buszpályaudvar megépítését, amelynek tetejét be szeretnék füvesíteni. Ami a testmozgást illeti, egy multifunkcionális sportcsarnok létrehozásával is számolnak, amelynek alsó szintje közparkolóként működhetne a lakosság részére is. A sokszor már-már elviselhetetlen érsekújvári dugók kiküszöbölésére olyan SMART-technológiákat alkalmaznának, amelyekkel a sofőrök tájékozódását segítenék, így enyhítve a torlódásokat.

Lapunk kérdésére Keszegh hozzáfűzte, Ógyallát és Bajcsot is érdekli az „intelligens” buszállomások kialakítása, illetve ezzel együtt a közszolgáltatások modernizálása, beleértve a „zöld” megoldásokat is.

Együttműködés

A négy önkormányzat részvételével sikerült létrehozni a 18. szlovákiai UMR-t. A sajtótájékoztatón mindkét polgármester emlékeztetett, hogy ez nem volt egyszerű feladat. Keszegh hozzátette, ha nem dolgoznak együtt ennyire szorosan Érsekújvárral és a másik két településsel, nem sikerült volna létrehozniuk a csoportosulást – ahogyan ez például Lévával is megesett. Az UMR-ekre vonatkozó fejlesztéseknek az egész régiót kell „magukkal húzniuk”, így tehát nem csak egy szűk közösség javát szolgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?