2022-re elkészülhet a Karva-Párkány kerékpárút

Izsa
Izsa |

Kis szerencsével már idén is elkezdődhetne az építkezés, ám reálisabbnak tűnik a jövő tavaszi munkakezdés.

Tavaly augusztusban derült ki, hogy a határon átnyúló Interreg program keretében több mint 1 millió 600 ezer eurós támogatást nyert el a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás (VDIRT) a Karva-Párkány közti kerékpárút megépítésére. Domin István, a szervezet elnöke már aláírta az irányító hatóság által a szervezetüknek elküldött szerződést.

Ősz vagy tavasz?

A közbeszerzési eljárással való eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy valószínűleg sok cég fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy el fog húzódni a folyamat addig, amíg az irányító hatóság nem hagyja jóvá. Én ezt jövő tavasznál nem jósolnám korábbra. Amennyiben ez nem így történik, s minden az ütemterv szerint fog haladni, akkor még ez év őszén el tudjuk kezdeni az építkezést“ – fejtette ki Domin István. Mindez nyilvánvalóan valamikor 2022 második felére teheti a bringaút befejezését, amely véletlenszerűen épp a Gönyű és Dél-Komárom, valamint az Almásfüzitő-Dunaalmás magyarországi szakaszokkal egyidőben fog megvalósulni.

A Karva-Párkány etap projektdokumentációja minisztériumi támogatással már 2015-re elkészült. Viszonylag összetett engedélyeztetési folyamat áll a VDIRT mögött, ugyanis Muzsla határában a Csenkei erdőt érintő szakaszra, vagy több párkányi városrésznél is más és más telekjogi viszonyok állnak fenn. Míg például a Szlovák Földalap telkeire megkapták a jóváhagyásokat, addig egyes egyházi telkekre nincs engedélyük. Korábban nem volt egyértelmű az sem, hogy leaszfaltozható-e a töltéskorona, azonban ebbe végül beleegyezett a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat, csupán figyelembe kell majd venni bizonyos árvízvédelmi előírásokat. Domin István elmondta, igyekeznek kihasználni a régi útszakaszokat is, ahol majd kátyúzni és takarítani fognak.

A VDIRT egyébként a pomázi Magyar Vár Alapítvánnyal közösen pályázott. A magyarországi partner lovas útvonalat épít majd ki az összegből. A projekt összköltségvetése több mint 1 millió 975 ezer euró, amelyből a rá eső részt majd utófinanszírozás útján használhat fel a VDIRT, s ezért várhatóan áthidaló hitelt fognak igénybe venni. „Kicsit szomorúnak tartom, hogy míg a helyi szereplők nemzetközi forrásokból próbálják megvalósítani a kerékpárutat, addig Magyarországon ezt kormányzati forrásból, állami beruházásként építik meg a helyi települések fellendítésére“ – tette hozzá Domin István.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?