0-ás és A-s vércsoportokra van szüksége a komáromi kórháznak

Komárom
Komárom |

A hiány azonban minden más vércsoportra is vonatkozik, ezért a véradók segítségét kérik.

Az elmúlt hetekben a komáromi kórház több osztályán – így például a belgyógyászaton, a sebészeten, illetve az onkológiai és a nőgyógyászati osztályokon is – megnövekedett az igény a transzfúziós készítményekre. „Mindegyik vércsoportból, de főleg a 0-ásból és az A-sból van hiányunk. Az önkéntesek kedd kivételével munkanapokon 7.30 és 11.00 között adhatnak vért a kórházunkban. A járványellenes intézkedésekre való tekintettel viszont telefonon kell pontos időpontot foglalniuk“ – fejtette ki Radi Enikő, a hematológiai-transzfuziológiai osztály főorvosa.

A kórház februárban és márciusban is rendkívüli véradó alkalmakat szervezett, ám ezek nem bizonyultak elegendőnek. A „Valentin-napi vércseppek“ elnevezésű akció során 208 önkéntesük volt, akik közül 26 – 11 nő és 15 férfi – első ízben adományoztak az életet jelentő testnedvükből.

A jelenlegi helyzet ellenére igyekszünk elérni, hogy a betegeink semmilyen módon ne érezzék meg a vérhiányt. Az állandó véradóinkat a lakcímeik szerint is felkeressük, de megszólítjuk a szélesebb nyilvánosságot is. Minden véradót örömmel látunk és nagyra tartunk“ – tette hozzá Radi. A véradásból származó készítményeket 14 napig karanténba helyezik, s csak akkor használják, ha az önkéntes ez idő alatt nem betegszik meg vagy nem produkál pozitív teszteredményt. A járvány miatt sokrétű és részletes szabályoknak kell megfelelniük az önkénteseknek ahhoz, hogy vért adhassanak. Így például az ingázókat jelenleg nem fogadják, a Covidon átesett vagy a már beoltott személyeknek pedig több feltételt kell teljesíteniük. A részletes szabályok megtalálhatóak a kórház weboldalán, emellett pedig a 035-7909-111-es központi telefonszámon lehet érdeklődni. (AGEL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?