Születésnapom-pom-pom idején: Bécs, Milánó

A saját napommal ellenben faramuci kapcsolatot ápolok. Emiatt sokszor elgondolkozom, vajon milyen érzés lehet ez azok számára, akik négyévenként ünnepelnek? Február 29. tényleg csak szökőévente jön el. Egy átlag magyar életében ez tizennyolc „születésnapot” jelent. Ők vajon ellenkezőleg éreznek? Vagy hasonlóan hozzám, próbálják túlélni, kibírni az eltöltött időt?

Nem volt ez mindig így. Ahogy azonban teltek az évek, rájöttem, a születésnapok egyetlen dologra emlékeztetnek csak, az idő szakadatlan múlására. Ezért aztán, hogy borús hangulatomat messzire űzzem, e napokon stílusosan eltűnök a térképről. Egyedül. Augusztus tizenharmadik napján már évek óta más és más országban, földrészen ébredek fel. Hol itt, hol ott. Idén úgy döntöttem, Európa szívében maradok. Az én kedves, vén kontinensemen, ami mindig tud újat mutatni számomra.

Bécs, te kedves

A szomszédos császárváros oly közel esik hozzánk, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, minden szegletét ismerjük. Pedig Bécs mindig szolgál valamilyen apró meglepetéssel, az amúgy sem eseménytelen városban mindig akad valami program, koncert, kiállítás, néznivaló. Stephansdom, Hofburg, Belvedere, Albertina, Volksgarten, a Szecesszió-háza, a Kunsthistorisches Museum, a Schönbrunni kastély, na és persze a Ring, az Operával és még sorolhatnám napestig… Van itt minden. Ezeregy palotakert s kerti pompa, pavilon és rózsakert, kávéházi kultúra, nyüzsgő piac, színek és ízek édes keveréke – a monarchiabeli álmok romantizált élménye. Könnyen megtaláljuk itt Velencét Dogenhofban, Japánt a Béke Sztúpánál és Athént a Theseustempelnél. Akár kora tavasz, késő nyár vagy épp szeles ősz, az osztrák fővárost időről időre mindig szívesen felkeresem. Jack Kerouac találó mondata illik ide: „Hidd, hogy a világ csak egy röpke virág, és akkor élsz.” Ma már törzsvendégnek számítok ott, ahol megszállok, van kedvenc pékségem és kávézóm, rituálém, hogy minden látogatás első reggelén végigsétálok a kedvenc útvonalamon, és csak létezem. A pillanatban. A perecekben. Függetlenül attól, hogy mit hoz a holnap. Csak hagyom, hogy vigyen a lábam. Csalódásra okot adó helyen eddig még egyszer sem kötöttem ki. De talán pont emiatt is éneklik erre oly szeretve, hogy:

Bécs, Bécs, csak te egyedül, te leszel mindig az álmaim városa.

Milánó, te drága

Nem is értem hát miért utazom tovább, amikor kora hajnalban megszólal a telefon valahol a párnák alatt. Siri előzékeny hangon értesít arról, hogy négy óra van, közel huszonnyolc fok várható, és úgy nagy általánosságban épp ideje lenne felébrednem és csipkednem magam, ha nem akarom lekésni a repülőjáratot. A fejem még zsibbad az előző este után, visszahúz az ágy – ez történik, ha rég látott ismerősökkel találkozunk az ember születésnapján. Túl sok nevetés, túl sok finom bor és falat. Szigorúan hús nélkül. Ha nem említettem volna, Bécs bizony a vegetáriánusok Mekkája.

Alina a recepción somolyogva fogad, és még egyszer boldog születésnapot kíván, remélve, hogy élveztem a náluk eltöltött időt. Miután elveszi a szobakulcsot, egy palack vizet húz elő a pult alól. A fejfájás ellen – mondja, és igazán nem tudom nem szeretni érte. A repülőtér ellenben a kora reggeli órákhoz képest is zsúfoltnak érződik, de ezt annak tulajdonítom, hogy nyár van, és oly sok szigor és lezárás után kicsit mindenki kiszakadna, elutazna, világot látna. Alig két óra múlva már én is a malpensai repülőtéren ásítozom. A zsibbadás a múlté, de szükségem lesz egy kávéra. Szerencsémre a városba bejutni gyerekjáték, ezért is szeretem ezt az olasz városkát, azt azonban már kevésbé méltányolom, hogy közel harminc fok van, és messze még a délután.

Milánóban járva most először nincs semmiféle tervem. A jegyzetfüzetem üres, nincs előre lefoglalt időpont egyetlen turisztikai látványossághoz sem. De talán nem is baj ez annyira. Olaszország második legnagyobb városában könnyen találhat magának az ember szórakozásra adó okot. Kulturális – és vásárlási lehetőségekből, mint azt később pénztárcám is megtapasztalja – egyáltalán nincs hiány. Milánó kozmopolita, nyüzsgő és hangos, tele fényes üzletekkel, és soha nem szűnő forgataggal. Ha Róma a valami régi, akkor Milánó mindenképpen a valami új…

Egy éjszaka. Ennyit tervezek itt tölteni. Mert az ember lányának valamikor dolgoznia is kell. Megélni a pillanatot azonban itt is lehet. A gótikus stílusban épült, lenyűgöző milánói dóm mellett itt vár ránk a Santa Maria delle Grazie-templom, Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című freskója, a Brera palotában a Pinacoteca di Brera képtár, a Castello Sforzesco, na és persze Navigli kedves kis negyede, ahol éjszaka, az egymással összekapcsolt csatornák fényei alatt könnyen érezheti az ember, hogy valóban értékeli az életet. Percről percre. Születésnap ide, születésnap oda...

Jack Kerouac találó mondata illik ide: „Hidd, hogy a világ csak egy röpke virág, és akkor élsz.”