Víz alatti hegyet fedeztek fel

Budapest |

<p> Német kutatók egy eddig ismeretlen víz alatti hegyre bukkantak az Atlanti-óceán északi részében.</p>

A Labrador-tenger fenekén található csúcs ezerötszáz méter magas, és a Maria S. Merian kutatóhajó után nevezték el. (A Labrador-tenger a kanadai Labrador-félsziget és Grönland között helyezkedik el.)
    A magaslat az elmúlt néhány millió évben jött létre vulkáni kitörések révén - állapították meg a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet kutatói. Eddig úgy hitték, hogy a Labrador-tenger fenekének kialakulása már negyvenöt millió évvel ezelőtt befejeződött - magyarázta a kutatás vezetője, Gabriele Uenzelmann-Neben a Die Zeit című német lap internetes kiadása (www.zeit.de) szerint.
    A tengerfenék változása nagymértékben kihat a mélyvíz keringésére, amely a tengeri áramlatok, például a Golf-áramlat mozgatórugója.
    Az expedíció során az úgynevezett Eirik Driftet is megmérték: a víz alatti hegyvonulat Grönland déli csücskétől nem messze mintegy 2500 méterrel magasodik a környező tengerfenék fölé. Úgy tízmillió éve rakódik le ott a tengeráramlatok által a Grönlandi-tengerből elsodort üledék. Ezen kívül jéghegyek is juttatnak kőzetet a vonulatra Grönlandról.
     A kutatók szerint az Eirik Drift a grönlandi jégtakaró archívuma: tanulmányozni lehet rajta az utóbbi tízmillió év időjárási változásait és az áramlatok áthelyeződését.
    Az első eredmények tanúsága szerint a vonulat csaknem hatmillió éve jócskán áthelyeződött északnyugat felé. A kutatók most számítógépes modellekkel kívánják elemezni a friss adatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?