Vilmos Sándor holland király esélyegyenlőséget hirdet

vili

Hollandia erős és virágzó nemzet, de továbbra is tennie kell az esélyegyenlőség elérése érdekében, közölte Vilmos Sándor holland király az új parlamenti ülésszak megnyitása alkalmából a hágai trónbeszédében.

Miután a királyi lovas őrség tagjai már az előző napon látványos főpróbát tartottak a Soldaat van Oranjestrand nevű strandon, több ezer érdeklődő jelenlétében lezajlott a közbeszédben csupán a költségvetés napjaként ismert hagyományos állami ünnep a dél-hollandiai Hágában szeptember 19-én. A parlamenti év kezdetét jelző ünnepségsorozat, amelyet hivatalos „hercegnapnak” (Prinsjesdag) neveznek, szeptember harmadik keddjére esik, és a mindenkori holland kormány ezen a napon ismerteti a következő évi terveit és előterjeszti a költségvetést.

A szenátus, a képviselőház és a kormány már délután fél egykor beléptek a Királyi Színház épületébe. (Az ünnepséget hagyományosan a Ridderzaalban, a Binnenhof vár főépületében tartják, de az uralkodó trónbeszédének helyszínéül szolgáló műemléket jelenleg felújítják.) Amikor Vilmos Sándor holland király és Maxima királyné leányuk, Katalin Amália koronahercegnő társaságában elhagyta a hágai Noordeinde-palotát a kora délutáni órákban, az uralkodócsalád és a monarchia intézményének tucatnyi pártolója már fél napja várakozott a 17. században épített, hivatali palota főbejárata előtt. Habár mindig jelentős érdeklődés övezi az ünnepséget, ezúttal nemcsak a katonai tiszteletadással és díszkísérettel, valamint katonazenekari fellépéssel megtartott „királynéző” vonzotta a tömeget: most először vett részt az ünnepségen a királyi pár másodszülöttje, a tizennyolc éves Alexia hercegnő, aki felnőtt életében a királyi család kötelékében vállal reprezentatív feladatokat. A nemzetközi bulvármédia által „lázadó hercegnőként” elkönyvelt királyi sarj a Zhivago ausztrál divatmárka egyik málnaszínű ruhakölteményét viselte, gyémánt fülbevalóval, édesanyja egyik brossával és virágos hajdísszel; oldalán először volt látható a Királyi Oroszlánrend kitüntetése és díszszalagja. (Nővére választása a Safiyaa nemzetközi luxusmárka egyik ruhájára esett.)

Az uralkodópár – a trónörökös jelenlétében – az 1821-ben rendelt, a 20. században mindössze kétszer használt üveghintón tette meg a palota és az épület közötti mintegy 800 méteres távolságot, Alexia hercegnő – nagybátyja, Konstantin herceg és annak házastársa, Laurentien hercegné társaságában – egy másik, fekete színű hintón érkezett a Királyi Színház főbejáratához. A királyi rezidenciáról a Ridderzaalba vezető kocsiutat eredetileg történelmi aranyhintóján teszi meg az uralkodó, de az udvar már múlt év elején bejelentette, hogy a gyarmatosításra emlékeztető oldalképei miatt előrelátható ideig nem fogja hivatalos megjelenésekhez használni a Vilma királynő számára, 1200 ember munkájával készült díszhintót. Az út során hágaiak és turisták tömege integetett a királyi párnak, akik mintegy fél órán keresztül voltak láthatók.

Az udvaroncok a teátrum bejáratánál fogadták a királyt és a királynét, valamint a királyi ház tagjait. A parlamenti szezonnyitó esemény elnöke ezután bejelentette az államfő érkezését.

Az uralkodó a kormány formális vezetőjeként bejelentette az új parlamenti év terveit, majd felolvasta trónbeszédét. Vilmos Sándor mintegy húszperces beszédében leszögezte: Hollandia erős és virágzó nemzet, de továbbra is tennie kell az esélyegyenlőség elérése érdekében. „Hollandiában nem minden gyermeknek adatik meg ugyanaz a lehetőség a jövőre nézve. Országunkban nem mindenki érzi úgy, hogy látják és meghallgatják, társadalmunk pedig még mindig nem vetkőzte le a diszkriminációt és a faji kirekesztést” – hangsúlyozta. Az uralkodó egyebek mellett arról is beszélt, hogy az északnyugat-európai állam továbbra is támogatja Ukrajnát, az Európai Uniónak erősnek és függetlennek kell lennie, és kormányának – ügyvivői státusza ellenére – fontos döntéseket kell hoznia a migrációval és a migránsok integrációjával kapcsolatban.

A „hercegnap” a holland politikai élet egyik legfontosabb eseménye, amely nem számít nemzeti ünnepnek, mégis legalább akkora pompával és körültekintéssel rendezik meg, mint a legrangosabb állami ünnepeket. Eredetileg V. Vilmos orániai herceg születésnapjának megünneplésére hozták létre, még az 1700-as években. Később, miután az alkotmány kimondta, hogy a parlamenti ülésszakot egy meghatározott napon nyissa meg formálisan a mindenkori koronás fő, előbb minden év novemberének első hétfőjén, majd október harmadik hétfőjén tartották a „tündérmesebeli” elemekkel tarkított ceremóniát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?