Világcsúcsot állított fel fekvenyomásban egy 91 éves férfi

Phoenix |

<p>&nbsp;Világcsúcsot állított fel korosztályában egy 91 éves amerikai erőemelő, aki 85 kilogrammos nyomásával 23,5 kilogrammal megdöntötte a korábbi csúcsot fekvenyomásban. Sy Perlis az amerikai fekvenyomó bajnokságon döntött csúcsot szombaton, kategóriájában, a 90 évek felettiek körében egyedül ő indult. A fekvenyomók világszövetségének adatai szerint ebben a kategóriában a korábbi csúcs 61 kilogramm volt, amelyet 2005-ben állítottak fel.</p>


    Gus Retwisch, a fekvenyomók világszövetségének elnöke, aki tanúja volt a csúcsdöntésnek elmondta: Perlis eredménye bámulatos. A férfi úgy néz ki, mintha a hetvenes éveiben lenne, ragyogó formában van.
    Perlis, aki 60 évesen kezdett el erőemelni 2010-ben és 2011-ben megnyerte a fekvenyomó világbajnokságot a 85 éves és 89 éves korosztályban. Egészen öt évvel ezelőttig nem vett részt semmilyen bajnokságon.
    Az idős erőemelő elmondta, hogy hetente ötször edz, kardiogyakorlatokat és erőemelést végez. Orvosa tudatában van annak, hogy versenyszerűen sportol, és mindig arra biztatja, hogyha képes erre, akkor ám tegye.
    Chhanda Dutta gerontológus szerint téves az a nézet, hogy a sportolás nem való idős embereknek. "A tunya életmód sokkal nagyobb veszélyt rejt, mint bármi, ami a testedzéssel kapcsolatos. Fontos, hogy az emberek felismerjék, nem a kor határozza meg egyedül a testedzés intenzitását - magyarázta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?