Veszprémi gyilkosság: háromnál több gyanúsítottal számol a rendőrség

Veszprém |

<p>A veszprémi késeléses bűncselekmény két gyanúsítottját az osztrák rendőrök a múlt éjszaka őrizetbe vették, egy férfi még szökésben van, de a tanúvallomások alapján jóval több gyanúsítottal számol a rendőrség - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője hétfőn az MTI-nek. Csányi Zoltán őrnagy elmondta: a nemzetközi körözés alapján Ausztriában, az A2-es autópályán a sárbogárdi Raffael Sándort és az enyingi N. Győzőt fogták el.</p>

Kiadatásukhoz megtették a szükséges intézkedéseket, de bizonyosan több nap múlva kerülhetnek csak a veszprémi rendőrség fogdájába - mondta a hivatalvezető.

Az ugyancsak enyingi és körözött Sztojka Iván még szökésben van - tette hozzá. Az, hogy a három gyanúsítottnak a rendőrség gyanúja szerint mi volt a szerepe a  bűncselekmény elkövetésében, a nyomozás érdekében egyelőre nem közölhető - mondta az őrnagy.

Nem tudják egyelőre azt sem, hogy mivel szúrták szíven Marin Cozma veszprémi kézilabdást, román válogatottat, illetve sebesítették meg súlyosan két sporttársát, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicset. A bűntény különösen fontos tárgyi bizonyítéka az elkövetés eszköze - lehet kés, tőr, bajonett -, erre vonatkozóan valószínűleg a gyanúsítotti kihallgatások adhatnak majd választ. Remélhetően arra is, hogy hol lelhető fel a gyilkos eszköz - jegyezte meg.

Csányi Zoltán emlékeztetett arra, hogy a halálos kimenetelű bűntett vasárnap hajnali 3 órakor történt a veszprémi Skorpió bár előtt (nevezik Patrióta bárnak is), ahol egy népes társaság több tagja szóváltásba keveredett az ugyancsak ott tartózkodó és egyik csapattársuk gyermekének születését ünneplő veszprémi kézilabdásokkal.

A vitázó, lökdösődő férfiak a bárból az utcára kerültek, a rendőrtiszt közlése szerint egyelőre nem tudni még pontosan, hogy miért és miként jutottak ki az utcára a veszekedők, ezt is a gyanúsítottak és a tanúk kihallgatása során lehet majd tisztázni. Az tény, hogy valaki a dulakodók közül Marian Cozmát mellkason szúrta, a segítségére siető Ivan Pesicsnek a veséjét szúrták meg hátulról, Zarko Sesum pedig súlyos szem- és fejsérüléseket szenvedett.

Marian Cozmát mentővel a veszprémi kórházba szállították, ám az életét már nem lehetett megmenteni. Ivan Pesicsnek az operáció során eltávolították az egyik veséjét, Zarko Sesum pedig koponya- és arcműtéten esett át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?