Több Trabant rója a német utakat mint Tesla

Németországban még mindig több Trabant rója az utakat mint Tesla elektromos autó a duisburg-esseni egyetem CAR autóipari kutatóintézetének a kimutatása alapján.

Ferdinand Dudenhöffer, az egyetem professzora, a CAR (Center Automotive Research) vezetője a német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal (Kraftfahrt-Bundesamt, KBA) statisztikáit elemezve kimutatta, hogy az elmúlt tíz évben, 2010-től 2020-ig 38 ezer Trabantot és 34 ezer Teslát helyeztek forgalomba Németországban. Csak 2020-ban ezer Trabantot helyeztek forgalomba.

A tavalyi 47,7 milliós átlag után az idén januárban 48,2 millió gépjármű volt forgalomban Németországban a KBA nyilvántartása alapján, vagyis ezer lakosonként 580. Tíz évvel korábban 41,7 milliós volt a gépjárműállomány, 2015-ben pedig 44,4 millió. Az állomány folyamatosan növekedett.

A járműállomány 2010-től 2021 januárjáig bekövetkezett 6,5 milliós növekedéséből a Volkswagen konszern márkái 4,2 millió példánnyal vették ki a részüket. A fennmaradó hányadból is nagy részt hasítottak ki maguknak a német prémium márkák, a Mercedes-Benz és a BMW. A 2010-eshez képest jelenleg 735 ezerrel több Mercedes és 513 ezerrel több BMW autó rója a német utakat.  

A forgalomban lévő autók többsége VW márka. Az idén januárban  10,15 millió volt a számuk, 15 százalékkal több, mint 2010-ben. Németországban jelenleg minden ötödik autó Volkswagen konszern VW márkája. A második helyen a Mercedes áll 4,6 millióval, a harmadikon pedig az Opel 4,24 millióval. A tíz évvel korábbihoz képest a Mercedes autók száma 19 százalékkal nőtt, az Opel autóké 20 százalékkal csökkent.

A tíz jelenleg legnépszerűbb márka közül a legnagyobb mértékben a Hyundai és a Skoda autók száma növekedett tíz év alatt. A Hyundai autóké 176 százalékkal 1,35 millióra, ami a szám szerinti rangsorban a kilencedik helyet biztosítja a márkának. A Skoda a hetedik legnépszerűbb márka 2,42 millió autóval a német utakon, 128 százalékos szám szerinti növekedéssel tíz év alatt. Jóval az átlag felett növekedett a Seat autók száma is, 85 százalékkal 1,32 millióra, amivel a márka a tizedik a népszerűségi rangsorban.

A legnagyobb növekedést a Hyundai testvérmárkája, a Kia érte el, 3245 százalékosat. A tíz évvel ezelőtti 22 ezerrel szemben jelenleg 736 ezer példány van a márkából forgalomban.

A Tesla elektromos autókat a Trabant mellett még két, már nem kapható márka is megelőzi: Saab autóból 6 ezerrel van több a német utakon, Daihatsu autókból pedig dupla annyi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?