Tarolt a Samsung, szinte eltűnt a Huawei a szlovákiai piacról

telefon k

Tarol a Samsung a szlovákiai mobilpiacon – derült ki a hazai szolgáltatók áprilisi értékesítési adataiból. Ugyanakkor a Huawei készülékei már csak mutatóban vannak a toplistán.

Úgy tűnik, végleg leáldozott a kínai Huaweinak a szlovákiai piacon, már legfeljebb csak egy-egy készülékkel tudnak beférkőzni a top 10-es listára, annak is csak a második felébe. Pedig korábban, a kínai– amerikai kereskedelmi háború, és az azzal járó bojkott előtt volt olyan, hogy az első három hely mindegyikén a kínai gyártó modelljei álltak. Ám a Google, és annak csatolt szolgáltatásai (Android, Google Play, Gmail, Google maps stb.) valószínűleg még azokat is eltántorították a kínai készüléktől, akik „csak” egy akciós okostelefont vettek volna, mindegy milyen márka, csak olcsó legyen jelszóval.

Az áprilisi eladási adatokból kiderült, hogy a legkelendőbb készülékek hazánkban a Samsung okostelefonok, az Orange-nál a legjobb tízben hat is a dél-koreai gyártó modellje, miközben az első három helyezést is valamelyik Samsung nyerte el. A kínai vonalat két Xiaomi modell képviseli, és egy olcsóbb iPhone zárja a tízes listát.

A Telekomnál is Samsung-dominancia figyelhető meg, az első négy helyet a dél-koreai gyártó készülékei szerezték meg, a listán itt is megtalálható még egy Huawei, két Xiaomi, egy Motorola és az Apple új, 12-es család két modellje.

Az O2 listája valamivel színesebb, de itt is a Samsung áll az első két helyen, de van itt még Xiaomi, Apple, Motorola és Realme is.

A 4ka-nál pedig meglepetésre az Apple iPhone 12 lett a befutó, sőt, összesen négy iPhone is megtalálható a legkelendőbb készülékek listáján. Ezen felül szinte mindegyik nagyobb gyártó egy-egy készülékkel képviseli a márkát a listán.

Mindegyik szolgáltatónál látható, hogy mind nagyobb igény van az olyan okostelefonokra, amelyek már támogatják az 5G-s hálózatokat, és ez a trend valószínűleg tovább erősödik, hiszen a következő hónapokban még több, akár olcsóbb készülék is megjelenik a szlovákiai piacon, amely már képes értelmezni a legmodernebb hálózatot, az 5G-t.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?