Sms érkezett a kormánytól: Ne káromold az istent!

Iszlámábád |

<div>A pakisztáni kormány több millió mobiltelefonra küldött sms-ben arra figyelmeztette az ország lakóit, hogy tartózkodjanak az istenkáromló üzenetek terjesztésétől.</div>

A pakisztáni távközlési hatóság (PTA) által küldött sms szerint bűncselekménynek számít az istenkáromlónak vélt internetes tartalmak letöltése és továbbítása. Az üzenet elküldésére bírósági döntés kötelezte a hatóságot. A múlt héten egy 10 éves fiú vesztette életét Pakisztán délnyugati felében, amikor a felbőszült tömeg meg akart lincselni egy istenkáromlással gyanúsított férfit. Áprilisban pedig több száz férfi vert agyon emiatt egy 23 éves, újságírást tanuló diákot az északnyugati fekvésű Mardan városában. 1990 óta több tucat támadás és lincselés történt istenkáromlás gyanúja miatt a több mint 180 millió lakosú dél-ázsiai országban. Mohammed próféta megsértése súlyos bűncselekménynek számít, amely miatt tucatnyian várnak a halálsoron az ország börtöneiben, és mindössze a gyanú is elegendő ahhoz, hogy erőszakos cselekmények történjenek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?