Ozirisz istennek szentelt 4000 éves kápolnára leltek Egyiptomban

Kairó |

<p>Ozírisz istennek szentelt, négyezer éves, mészkőből épült kápolnára leltek Egyiptomban az ókori Abidosz város helyén található Arába faluban - jelentette szerdán az al-Ahrám című napilap internetes oldalán.</p>

A reliefes kőfalak feliratai arra utalnak, hogy a kegyhelyet II. Montuhotep, az egyiptomi XI. dinasztia ötödik uralkodója építtette Ozirisz Khenti-Amentiu egyiptomi istenség tiszteletére. Mamdúh ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy az ókori maradvány feltárása különösen fontos előrelépés a II. Montuhotep életéről folyó kutatások terén. Uralkodásából nagyon kevés műemlék maradt fenn, jóllehet a széttagolt Nílus-völgyet egyesítő fáraó számtalan kultikus építményt állíttatott fel Abidoszban, hogy Ozirisz Khenti-Amentiu isten segítségével megszilárdítsa hatalmát az ókori városban. 

Damáti elmondta, azután bukkantak az imahelyre, hogy a helyi lakosok a templomromokra és sírgödrökre épült házak egyikében illegális ásatásokat végeztek, amelyek következtében megsüllyedt egy utca. A régészeti és idegenforgalmi rendőrséggel együtt a kutatók is a helyszínre siettek.

II. Montuhotep számít a Középbirodalom megalapítójának. Hatalmának központja eleinte Felső-Egyiptomban volt, de végül sikerült az Óbirodalom összeomlása után a számos kisebb fejedelemségre szétesett Egyiptomot egyesítenie. A most feltárt kápolna öt méterrel az említett lakóház alapja alatt fekszik. Az épület egyik szennyvíztartálya egyenesen a kegyhelybe vezetett, ami komoly károkat okozott a falakon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?