Ötödik generációs mobil távközlési szabványt szorgalmaztak

Barcelona |

<p>Az ötödik generációs mobil távközlési technológia meghonosítására és sikerre vitelére szólította fel a szakmát Günther Oettinger, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztosa a barcelonai Mobile World Congress (MWC) kiállításon.</p>

"Egy olyan mindenütt jelenlévő távközlési hálózati infrastruktúra létesítéséről lenne szó, mint amilyen a levegő is, amit belélegzünk" - mondta. Hozzátette: nem pusztán sebességről és kapacitásról beszélünk, hanem a hálózati szolgáltatók, valamint a készülékek és berendezések közötti együttműködésnek egy teljesen új szintjéről.    "A fejlett ötödik generációs infrastruktúra a digitális gazdaság idegrendszereként szolgál majd" - fogalmazott az uniós biztos.

Ötödik generációs mobil távközlési technológia-fejlesztési együttműködést jelentett be a barcelonai MWC szakmai seregszemlén a kínai Huawei mobil távközlési készülék- és hálózati berendezés gyártó vállalat, valamint a japán NTT DoCoMo mobil távközlési konszern. A két vállalat a 2020-as tokiói olimpia idejére kívánja kereskedelmi hasznosításra éretté tenni a közösen fejlesztett ötödik generációs mobil távközlési technológiát. 

Ryan Ding, a Huawei termékfejlesztési igazgatója, a cég igazgatótanácsának a tagja ugyanakkor iparági összefogást is sürgetett az 5G technológia egységes szabványainak kifejlesztésére. "Az 5G szolgál majd az összekapcsolt világ felépítésének az alapkövetként, és mint ilyen kulcsfontosságú szerepe lesz annak átalakításában, ahogy az elkövetkező évtizedekben élünk és dolgozunk" - mondta. 

"Ennek megvalósításához azonban az egész iparág összehangolt erőfeszítésére van szükség. Ezért is szolgál örömömre, hogy a fejlesztés első lépéseit a DoCoMo-val együttműködésben tehetjük meg" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Huawei az elkövetkező három évben legalább 600 millió dollárt szán 5G technológiai fejlesztésekre fordítani.

A Mobile World Daily lapnak adott interjúban a Huawei soros vezérigazgatója Ken Hu annak ellenére is sürgetőnek nevezte az 5G technológiai szabvány kifejlesztésének megkezdését, hogy a világon használatban lévő mobiltelefon készülékeknek 60 százaléka még 2G technológiát használ. A dolgok internete (Internet of Things, IoT) és ipari internet (Industrial Internet, II) korszakát a gazdaságot és a társadalmat gyökeresen átalakító új technológia bevezetésével lehet csak megnyitni, ami "hatalmas kihívást támaszt a mobil távközlési szakma elé" - mondta. Ezek közül is a legnagyobb kihívást az egységes szabvány kialakítása jelenti - hangsúlyozta.

Csak az ötödik generációs technológia tudja biztosítani az önállóan közlekedő autók (Internet of Vehicles, IoV) irányításához szükséges reakcióidőt, a hologramok átviteléhez szükséges sávszélességet, a dolgok internetében bármit bármivel összekötni képes 100 milliárdos nagyságrendű kapcsolati kapacitást - mutatott rá a Huawei vezérigazgatója. "Az innovációk kapuját még csak egy résnyire nyitottuk meg. A kezdetek kezdetén vagyunk" - fogalmazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?