Némelyik kertbe be lehet lesni

Jó pár óráig bírni lehet a lődörgést, ám egyszer csak azon kapja magát az ember, hogy egy padot keres, azonnal le kell ülnie, mert hullafáradt. Nem sok park és kert van a városközpontban, üres padot szinte képtelenség találni, ezért a magát már alig vonszoló turista óriási örömmel fedezi fel a lombos fákkal teli Giardini Realit (Királyi kertek). Most kicsit elhanyagolt, a fák, bokrok nincsenek formára vágva, de a kilátás felejthetetlen: meg lehet csodálni a lagúnát, Velence központját, a Campanile harangtornyot. És végre itt a pad is, nem számít, hogy kopott és madárpotty színesíti. Ez az egyetlen olyan park a belvárosban, ahova gond nélkül betérhetünk. A legtöbb zöld terület ugyanis Velencében magántulajdonban van, ahova tilos a belépés, és csak a falon át kúszó borostyán vagy a ház mellett növő oleander és gránátalmafa sejteti, milyen lehet a falak közé szorított zöld terület(ke). Némelyik kertbe be lehet lesni a kovácsoltvas kerítésen keresztül. Sokszor ámulatba ejt a látvány: örökzölddel körbefuttatott szobrok, szökőkutak, virágzó rózsabokrok és oleanderek, köztük apró fehér kavicsból épített utacskák, amelyek a kert végébe, a lagúnához vezetnek.  Ha szerencsénk van, beosonhatunk egy-egy palotának nevezett luxusszálloda vagy egy-egy igazi palazzo – például a Palazzo Cappello Malipiero – kertjébe körülnézni. Ezeket a filmesek is szeretik, idilli hátteret adnak a Velencében játszódó történeteknek. Nemegyszer láthattuk viszont például a Malipiero palotakertet a Donna Leon  bűnügyi regényeiből készült német tévésorozatban is, amelyben Brunetti felügyelő és családja élvezheti a szállodavendégekkel együtt a mesébe illő környezetet.   Ha tartjuk magunkat a turistaútvonalakhoz, előbb-utóbb elérünk a Ponte dell’Accademiához. Közelében a Palazzo Loredanba, valamint a Palazzo Franchettibe beköltözött tudományos és kulturális intézet udvarán is találhatunk hűs árnyékot nyújtó kertet. A hídon túl megpihenhetünk a Peggy Guggenheim Múzeum kertjében, ahol a magas fák, bokrok és virágok között szobrokat fedezhetünk fel. Peggy Guggenheim 1949-től élete végéig a velencei Canal Grandenél fekvő 18. századi palotában élt, és a múzeumkertben van eltemetve kedvenc kutyái mellett. Napközben nagyon sok ember megfordul a kertben és a Canale Grandéra néző teraszon, de közvetlenül zárás előtt élvezni lehet a kert csöndjét.  A nyilvános kertek messze vannak a városközponttól, s csak akkor érdemes felkeresni őket, ha több napot töltünk Velencében, vagy ha már ki tudja, hányadszor látogattunk kedvenc városunkba. Aki kimondottan a velencei kertekre kíváncsi, keresse azokat a helyi utazási irodákat, amelyek erre specializálódnak, és elvezetik a kirándulót „a titkos velencei kertekbe”.