Pénteki lapunk tartalmából:
Miről ír a pénteki Új Szó?

Érdekes
- Hétfőtől öt járás már fekete lesz – északon romlik, a délnyugati régiókban viszont stabil a helyzet
- A Csemadok támogatásáról tárgyal a parlament Gyimesi György törvénytervezete szerint állami támogatást is kapna a kulturális szervezet és a Kisebbségi Kulturális Alapnál is pályázhatna
- A kormány végül rábólintott Igor Matovič pénzügyminiszter első költségvetési tervezetére
- 4,6%-os áremelkedés volt szeptemberben – tíz éve nem nőttek ilyen mértékben az árak, főleg az élelmiszereké
- Helyszíni tudósítás a Komárom-Léva kosaraderbiről
- Futóversenyek Gútán és Csicsón
- Igric-díjat kapott Borbély Alexandra, Szabó G. L. kolléga kérdezte őt ennek kapcsán, és azt is megtudhatják az olvasók, milyen nehezen választott ruhát magának a díjátadóra.
- A három legnagyobb európai filmfesztivál díjazott alkotásai láthatóak a be2can fesztiválon országszerte a mozikban
- Komáromban vendégszerepel a soproni színház Peer Gynt előadása, amelynek címszereplője a komáromi színház igazgatója.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2025. 03.06.
Miről ír a pénteki Új Szó?
2025. 03.04.
Miről ír a szerdai Új Szó?
2025. 03.02.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.