A pénteki Új Szó tartalmából:
Miről ír a pénteki Új Szó?
Közélet:
A parlament a háborús helyzetre reagálva a múlt héten elfogadott egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) blokkolhatja az álhíreket és félrevezető információkat terjesztő portálokat. Az NBÚ nem várt sokáig, szerdán már le is állította az egyik legolvasottabb szlovák álhírportál működését. A törvényjavaslattal azonban nem minden politikus ért egyet.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke köszönetet mondott Szlovákiának a háború elől menekülő ukránok iránt tanúsított szolidaritásért. „Az egység és a szolidaritás fényt jelent ezekben a sötét órákban” – jelentette ki, majd hozzátette: az EU kompenzálni fogja az Ukrajnával szomszédos országokat.
Hosszú várakozás, horrorisztikus vonatút, többek közt ilyeneket kellett átélniük azoknak, akik az Oroszország által megtámadott Ukrajnából menekülnek. Helyszíni riportunk újabb része.
Régió:
Központi adománygyűjtőt nyitnak Érsekújvárban.
Embercsempészekre figyelmeztetnek az ukrajnai menekültek kapcsán.
Az emlékezet és az egyházi feljegyzések szerint az 1800- as évektől tartják a tőkehúzás hagyományát Farkasdon.
Kultúra:
Újra a hazai magyar táncházmozgalom központja lehet Komárom. Interjú Lakatos Róbert brácsaművésszel, a helyi VMK igazgatójával.
Sport:
Interjú Gombos Norberttel, az olaszok elleni meccsre készülő szlovák férfi teniszválogatott játékosával.
Mire mennek Fucsovicsék Ausztráliában?
Pénteken megkezdi a felsőházi rájátszást a DAC.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.