Miről ír a csütörtöki Új Szó?

új szó

A holnapi lap tartalmából.

Közélet

Már Szlovákiában is terjed a koronavírus omikron variánsa. Mennyire fertőző az új mutáns, mennyire veszélyes, mit tegyünk az ünnepek alatt, hogy szeretteinket és magunkat is megvédjük, többek közt ez is kérdeztük Rusvai Miklós víruskutatótól.

A kevesebb néha több – emlékeztetnek a Greenpeace Szlovákia természetvédő szervezet munkatársai, akik fontosnak tartják, hogy az ünnepek alatt se feledkezzünk meg a túlzott fogyasztás negatív környezeti hatásairól. Állítják, egy kis odafigyeléssel az év legszebb ünnepe is lehet környezetbarát.

Eduard Heger szerint a kötelező oltás bevezetése nélkül nem tudjuk legyőzni a koronavírus-járványt: „Ha nem tesszük meg, rá leszünk utalva az országos lezárásokra” – állítja a kormányfő.

Régió

Jótékonysági vásár a farkasdi óvodában

Meleg étel és ajándék a dunaszerdahelyi hajléktalanszálló lakóinak

Több mint 25 millió eurót fordíthatnak a Komárom és Érsekújvár közti térség fejlesztésére

Kultúra

Szabó István, a Mephisto Oscar-díjas rendezője idén újabb két rangos elismeréssel gazdagította életműdíjainak gyűjteményét. Azt is elmeséli, hogyan viseli a járványhelyzetet.   

Szenteste debütál a YouTube-on komáromi rapper, José új klipje. 

Sport

Interjú Lancz Barborával, a szlovák női kézilabda-válogatott egyik eősségével  

A légi foci 100 éve - nagyriport

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?