Megtalálták Claudel ellopott Rodin-mellszobrát

Lyon |

<p>Egy Lyon környéki régiségboltban megtalálták Camille Claudel Rodinről mintázott bronz mellszobrát, amelyet 13 éve loptak el.</p>

Az ügyben két embert őrizetbe vettek - jelentette be a hét végén a francia rendőrség.

A nyolc kilogramm súlyú és mintegy egymillió euró (287 millió forint) értékű szobor egy nagyszabású rendőri akciónak köszönhetően került meg. A hatóságok a térségben történt rablások nyomán indítottak széles körű nyomozást.

Claudel az 1880-as évek közepén lett Auguste Rodin tanítványa, ám hamarosan egymásba szerettek, és viharos, szenvedélyes kapcsolatuk alatt számos szobrot formáltak egymásról.

A most fellelt Rodin-portrét még 1999-ben lopták el a közép-franciaországi Clermont Ferrand melletti Gueret múzeumból. A francia rendőrség június 19-én érte tetten azt a régiségkereskedőt, aki éppen teherautójára akarta pakolni a szobrot Lyontól 60 kilométerre északra.

A férfit őrizetbe vették, és a lyoni ügyészség eljárást indított ellene. Az ügyben szereplő másik előállított személyéről egyelőre nem adtak felvilágosítást.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?