Képeket küldött marsjárója landolásáról a kínai űrszonda

Képeket küldött marsjárója landolásáról a kínai űrszonda

Két fotót és két videót küldött marsjárójának a vörös bolygó felszínén való múlt hétvégi landolásáról a Tienven-1 kínai űrszonda. A felvételeket szerdán tette közzé a kínai nemzeti űrhivatal.

Az első, fekete-fehér képet a marsjáró elé felszerelt kamera készítette. A felvételen látszik, hogy a leszállóegységről egy rámpa nyúlik le a Mars felszínére.

A második, színes fotót a rover hátulján lévő navigációs kamera készítette. A marsjáró napelemei és antennája csukva vannak a képen, amelyen jól látható a bolygó vörös felszíne.

A videofelvételek egyike azt örökíti meg, ahogy a leszállóegység és a marsjáró levált a szondáról landoláskor.

Az űrszondával teljesíti Kína az első saját Mars-misszióját.

A Tienven-1 (Kérdések a mennynek) február 10-én, hét hónapig tartó, 55 millió kilométeres út megtétele után állt Mars körüli pályára, majd két napra rá videófelvételeket küldött a bolygóról.

A leszállóegység, fedélzetén a Csu-zsung nevű marsjáróval, május 15-én landolt az Utopia Planitia síkságon.

A rover három hónapon át fog vizsgálódni a vörös bolygón. A mintegy 240 kilogrammos járművet a Földdel kapcsolatot tartó Tienven-1-ről fogják vezérelni. A mitológiai tűzistenről elnevezett robotjármű a Mars légkörét és talaját vizsgálja, képeket készít, és feltérképezi a környéket.

Kína az elmúlt években többmilliárd dollárt fektetett be abba, hogy az űrkutatás területén felzárkózzon az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz és Európához. Két évvel ezelőtt, 2019-ben nagy sikert ért el, amikor elsőként juttatott el egy űrszondát a Holdnak a Földtől távol eső oldalára.

A következő évben Kína saját űrállomást akar építeni és 2030-ig asztronautákat akar küldeni a Holdra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?