Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhattak

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) Magyar Őstörténeti Témacsoportja és észt kollégáik tanulmánya a Scientific Reports tudományos lap aktuális számában jelent meg.

Julianus barát a 13. század elején elindult keletre, utazása végén magyarul beszélő emberekre akadt. A Magna Hungariának elnevezett területen azután átsöpört a tatárjárás.

A közép-ázsiai terület népessége ezután a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhatott be, és a magyarul beszélő közösség is eltűnt, azonban úgy fest, nem teljesen nyomtalanul.

Németh Endre matematikus-informatikus, Fehér Tibor történész és kutatótársaik arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen közös genetikai örökségünk van legközelebbi nyelvrokonainkkal, az obi ugorokkal, vagyis a hantikkal és a manysikkal.
Egy 2013-as publikációjukban ki is mutatták, hogy apai ágon, vagyis az Y kromoszóma örökítőanyagában van közös komponens, amely nem jelenik meg a környező közép-európai népek génjeiben. A kutatás következő lépése annak meghatározása volt, hogy hol bukkan még fel ez a közös komponens. Az így kapott adatokból ugyanis már arra is következtetni lehet, hogy mi történt az e géneket hordozó embercsoportokkal.

A kutatáshoz megnyerték Richard Willemset, az Észt Akadémia volt elnökét és a vizsgált genetikai komponens vezető kutatóit, Siiri Rootsit, valamint Helen Postot. Az észt kutatók Eurázsia jelentős területeire kiterjedő saját adatbázissal és a legkorszerűbb laboratóriumi berendezésekkel rendelkeznek.

A közös munkában 46 eurázsiai populációt vizsgáltak meg. Kiderült, hogy a korábban azonosított apai ágú közös genetikai komponens az obi-ugorok és a baskírok között fordul elő nagyobb arányban, és ezenkívül megtalálható még a volgai tatárok és a magyarok között.

Az eredmények pontos értelmezéséhez további kutatásokra van szükség, de úgy tűnik, nagy valószínűséggel a Julianus barát által Magna Hungariában, a Volga-Urál vidékén megtalált magyarok genetikai nyomaira bukkanhattak a kutatók. Úgy tűnik, hogy Magna Hungariában még sokkal magasabb lehetett a magyar génkészlet ugor eredetű elemeinek aránya, mint a Kárpát-medencébe betelepült magyarság körében, és ez az elem az elmúlt viharos ezer évben – a népességek keveredésével – tovább csökkent.

A nyelvrokonság és a genetikai rokonság közötti kapcsolat egyáltalán nem egyszerű. Annyi bizonyos, hogy egyikből sem következtethetünk közvetlenül a másikra, ugyanakkor mindkét terület vizsgálata segíthet a magyarság őstörténetének jobb megismerésében. A részleteket háromrészes cikksorozatban bontja ki a tudomany.hu.

A Magyar Őstörténeti Témacsoportot 2012-ben hozták létre az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont belső munkatársai és Magyarország számos egyetemi és múzeumi kutatóhelyéről felkért külső szakértők. A témacsoport a közvélemény érdeklődésétől övezett területen valódi tudományos eredményeket akar eljuttatni minél szélesebb rétegekhez. A kutatócsoport a magyarság Kárpát-medencei honfoglalását megelőző őseihez köthető sztyeppei lelőhelyekkel, a székely írás kérdéskörével, a bizánci–magyar kapcsolatok régészeti hagyatékával, valamint a legfrissebb embertani, etnosz- és államelméleti kutatások értelmezési lehetőségeivel foglalkozik. (MTI)