Házfelújítás miatt perlekedik Robbie Williams és Jimmy Page

London |

<p>Robbie Williams házátalakítási terveit akarja keresztülhúzni Jimmy Page legendás gitáros, a Led Zeppelin alapítója.</p>

A perlekedésről beszámoló brit sajtó szerint a popzenész és a gitáros 2013 óta szomszédok Nyugat-Londonban. Page több mint negyven éve él ott, a szomszédos 46 szobás házat a tulajdonos Michael Winner rendező és filmproducer halála után Williams 17,5 millió fontért vásárolta meg.    Page amiatt aggódik, hogy az új szomszéd házának tervezett átalakítása, kibővítése, a nagyszabású korszerűsítési munkálatok kárt tehetnek féltve őrzött neoklasszikus stílusú otthonában, és Williams rálát majd az ingatlanára, ami megzavarja eddigi elszigeteltségét. A The Daily Telegraph úgy értesült, hogy a gitáros már a felelős várostervezési hatóságot is bevonta az ügybe.    A Led Zeppelin februárban Physical Graffiti című hatodik albuma megjelenésének 40. évfordulója alkalmából kiadja a lemez felújított változatát, amely hét, korábban meg nem jelent dalt is tartalmaz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?