Harminchétezer dollárért keltek el az Atari harminc éve szemétre vetett videojátékai

<p>Harminchétezer dollárért keltek el az eBay-en az Atari cég harminc évvel ezelőtt szemétre vetett videojátékai.</p>

A játékokat az új-mexikói Alamogordo szeméttelepéről bányászták ki. A helyi illetékesek korábban bejelentették, hogy az idén áprilisban megtalált mintegy 1300 Atari-videojáték közül nyolcszázat fognak értékesíteni. A múlt héten zárult internetes aukción az első körben árverésre bocsátott 100 videojátékra licitálhattak az érdeklődők. Az árverés 37 ezer dolláros bevételt hozott.    A legmagasabb leütési árat a Steven Spielberg nagy sikerű E.T. - A földönkívüli című filmje nyomán készült, és a "világ egyik legrosszabb videojátékának" tartott E.T. The Extraterrestrial című játékért fizette egy licitáló. Az eredeti csomagolásban lévő példány 1537 dollárt ért a kanadai vásárlónak.     Joe Lewandowski, a játékok felkutatását dokumentáló filmes produkciók tanácsadója elmondta, hogy november elején egy római múzeumban kiállítás nyílt a játékok "feltárásáról" és a tárlaton még a szeméttelepről származó hulladékok is helyet kaptak. "Folyamatosan kapok üzeneteket a világ minden tájáról, hogy van-e még eladó játék" - nyilatkozta Lewandowski egy alamogordói napilapnak.    Az Atari 1982 karácsonyán dobta piacra az Atari 2600 konzolra szánt E.T.-videojátékot, amely az elsők közé tartozott a filmekből született videojátékok közül. A vásárlók azonban tömegével küldték vissza a cégnek, és a játék rémes kritikákat kapott. Sokan úgy vélték, nagy szerepe volt abban, hogy a nyolcvanas években összeomlott a videojáték-piac.     Az Atari sohasem erősítette meg, hogy szemétre dobta volna a játékot, és az újságírókat annak idején nem engedték a helyszínre, amikor az Atari kamionjai megérkeztek a cég El Pasó-i telephelyéről, Texasból. A játékok Új-Mexikóba szállításáról és eltüntetéséről viszont akkoriban a The New York Times is beszámolt.    Az állami és helyi illetékesekkel folytatott több hónapnyi egyeztetés után a filmesek idén április 26-án Atari-konzolokat és több mint 1300 játékot hoztak a felszínre a lebetonozott szemétlerakó alól a több mint 50 ezer dollár költségű munkálatok során. Az E.T. The Extraterrestrial mellett a Centipedes, a Warlords és az Asteroids című játékok példányai is előkerültek. Az E.T.-videojáték történetéről és az ásatásról szóló dokumentumfilm, amelyet a LightBox Entertainment és a Fuel Entertainment jegyez, csütörtökön jelenik meg.    A kiásott kazetták Alamogordo tulajdonát képezik, mert azokat a város területén találták. Az eladásukból befolyó összeg a városhoz és a Tularosa Basin Historical Society-hez kerül. Az eladásra szánt további kazettákat a következő néhány hétben bocsátják árverésre az eBay-en.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?