Ha ebbe belekeveredett, ellophatják az adatait

telefon k

Akár személyazonosság-lopásra is felhasználhatják az ügyfelek adatait a hackerek, akik behatoltak a Vans tulajdonosának informatikai rendszereibe.

A Vans, a The North Face és a Supreme márkák tulajdonosát, a VF Corporationt még 2023 végén érte hackertámadás, melyet januárban közölt a vállalat a nyilvánossággal. Az incidens során – mely a jelek szerint a Vans cipőmárkát érintette – 35,5 millió ügyfél adatai kerültek a rosszindulatú felek kezébe, és úgy tűnik, van is ok az aggodalomra. 

Ugyan a cég szerint pénzügyi adatok vagy jelszavak nem kerültek illetéktelen kezekbe, de a VF Corporation figyelmeztet: csalás és személyazonosság-lopás veszélye áll fenn. A BBC cikke szerint a cég úgy fogalmazott, „nem zárható ki”, hogy a kiberbűnözők megpróbálnak visszaélni a zsákmányolt adatokkal. 

A VF egy korábbi, az ügyfeleknek kiküldött e-mailben arról adott tájékoztatást, hogy december 13-án észlelték az illetéktelen behatolást, és azonnali lépéseket tettek ennek elhárítására – például leállították az érintett informatikai rendszereket. Végül december 15-re ki tudták zárni a hackereket. 

„A vizsgálatunk alapján az incidens hatással volt az ügyfeleink néhány személyes adatára, melyeket általában azért tárolunk el, hogy feldolgozzuk az online rendeléseket. Ilyenek lehetnek az e-mail-címek, nevek, telefonszámok, számlázási és szállítási címek” – taglalta a cég. 

Azt ugyanakkor hangsúlyozták, hogy fizetési, pénzügyi adatokat nem őriznek meg, így ezeket a támadók sem tudták megkaparintani. A zsákmányolt adatok ugyanakkor személyazonosság-lopás, adathalászat és más csalási formák táptalajául szolgálhatnak. 

A legjobb tanács, hogy a gyanús e-mailek, SMS-ek és hívások során körültekintőnek kell lenni – főleg, ha további személyes adatokat kérnek. A BBC megjegyzi: a Vans kapcsolatba lépett a bűnüldöző szervekkel, és felülvizsgálja a kiberbiztonsági gyakorlatait is. 

(hvg.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?