Csökkent a leggazdagabb és a legszegényebb britek várható élettartama közötti különbség

London |

<p>Nagy-Britanniában csökkent a leggazdagabbak és a legszegényebbek születéskor várható élettartama közötti különbség egy egészségügyi kutatóközpont frissen ismertetett kimutatásai szerint.</p>

A King's Fund nevű agytröszt jelentéséből kiderült, hogy a lakosság leggazdagabb és legszegényebb tíz százalékának várható élettartama között 2,5 évvel csökkent a különbség 1999 és 2010 között: míg az 1999-2003-as időszakban 6,9 év, addig a 2006 és 2010 közötti években 4,4 év volt a különbség.    A születéskor várható élettartam szerte Nagy-Britanniában emelkedett, a legnagyobb mértékben azonban az ország legszegényebb részein.    "Jó hír, hogy a gazdagok és a szegények várható élethossza közötti különbség csökkent a 2010-ig vizsgált időszakban" - mondta David Buck, az intézet vezető kutatója, aki szerint bár a szegénység és a rossz életkilátások közötti összefüggés köztudott, kiderült, hogy már nem feltétlenül állja meg a helyét, és sok tényező szerepét még nem értik teljesen.     A 2006 és 2010 közötti évekről beszélve azt mondta, általában jelentősen csökkentek az egyenlőtlenségek, csökkent a munkanélküliség és javult a lakhatás, ami nagy valószínűséggel közrejátszott az adatok javulásában.    A központ szerint szerepe lehetett ebben az egészségügyi minisztérium programjainak, amelyeket kifejezetten az alacsonyabb várható élettartamú emberek lakta területekre szabtak, arra bíztatva az ott élőket, hogy figyeljenek jobban oda például a cukorbetegségre és a magas koleszterinszintre.    David Buck a 2010 utáni időszakról szólva azt mondta, még nem tudják, hogy a 2008-as gazdasági-pénzügyi válság és a politikai elit arra adott válaszai milyen hatással voltak a leggazdagabbak és a legszegényebbek várható élettartama közötti különbségre, de úgy véli, az egyenlőtlenségek csökkentésének gondolata az elmúlt években is jelen volt a kormányzat egészségügyi intézkedéseiben.    A kutatás szerint egyes területek a statisztikai modellnél jobban, míg mások rosszabbul teljesítettek, ami a szakpolitikai intézkedések gyakorlatba való átültetésekor rendelkezésre álló tudás, a történelem és a tapasztalatok tekintetében felmerülő különbségekre vezethető vissza. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?