Che Guevara titokban Csehszlovákiában gyógyíttatta magát

Prága |

<p>A hatvanas évek második felében Csehszlovákiában pihent és gyógyíttatta magát titokban Ernesto Che Guevara, a híres argentin forradalmár, Fidel Castro kubai államfő egykori harcostársa.</p>

Che 1966 márciusától júliusig kelet-német szeretőjével együtt inkognitóban a Prága melletti Ládví községben élt - írta a Mladá Fronta Dnes című legolvasottabb cseh politikai napilap pénteken.

A korral foglalkozó történészek ugyan tudnak a forradalmár csehországi látogatásáról, de annak célja és Che tartózkodási helye eddig ismeretlen volt számukra, illetve sok volt a bizonytalanság körülötte.

Ezek az évek Che Guevara életének egyik legnehezebb időszakát jelentik. Állítólag nem akart Csehszlovákiába utazni, de a szeretőjével való néhány hónapos nyugodt együttlét látszata, valamint az orvosi kezelés szükségessége meggyőzték, hogy terveit megváltoztassa - írja a lap. Megjegyzi: a forradalmár erős asztmában szenvedett, s Kongóban, ahol korábban a kubaihoz hasonló forradalom kirobbantásával kísérletezett, nem volt ennek kezelésére megfelelő gyógyszere.

A ládvíi villát, amelyben Che lakott a közeli Kamenica polgármester-helyettese mutatta meg a lapnak. A hatvanas években a ház az csehszlovák állambiztonsági hivatal egyik búvóhelyének számított. Che idegen névvel, és megváltoztatott külsővel lakott a faluban. Szakállát leborotválta, haját rövidre vágta és szemüveget viselt. Csak a legközelebbi barátaival, ismerőseivel érintkezett.

A villát az állam 1978-ban eladta. Mai tulajdonosa semmit sem tud arról, milyen célokat szolgált a ház a korábbi évtizedekben. Az idős helyi lakosok azonban még emlékeznek arra, hogy valamikor lakott a faluban "egy kubai". Hogy kiről volt szó, azt most is hitetlenkedve hallgatták.

A Mladá Fronta Dnes majdnem egy éven át kutatott Che Guevara tartózkodási helye után. Pontos és megbízható információhoz csak a volt belügyi levéltár anyagainak áttanulmányozása alapján jutottak. A lap "felfedezését", illetve bizonyítékait a hivatásos történészek is elismerik. "A bizonyítékok helytállóak" - állítja Prokop Tomek, a hadtörténeti múzeum szakértője.

A történészek szerint Che Guevara háromszor járt a szocialista Csehszlovákiában. Első ízben 1960-ban, mint a Fidel Castro vezette hivatalos kubai küldöttség tagja. Másodszor és harmadszor 1965-ben, illetve 1966-ban már titokban.

Az 1928-ban Argentínában született marxista forradalmár, gerillavezér 1967-ben Bolíviában vesztette életét, ahol a helyi kormány államellenes tevékenységéért kivégeztette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?