Cellájában felakasztva bukkantak rá az Epsteinnel jó viszonyt ápoló francia modellügynökre

Jeffrey Epstein

Cellájában felakasztva találtak rá a Jeffrey Epstein amerikai üzletemberrel valaha jó viszonyt ápoló francia modellügynökre, Jean-Luc Brunelre szombatra virradóra egy párizsi börtönben - tájékoztatott a francia ügyészség.

Brunel ellen kiskorúak megerőszakolása és szexuális bűncselekmények miatt indítottak nyomozást. A 76 éves férfit 2020 decemberében fogták el a Charles de Gaulle repülőtéren, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

A Le Parisien című napilap igazságügyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Brunel holttestére az éjszaka folyamán bukkantak rá cellájában a párizsi La Santé börtönben. Halála ügyében nyomozást indítottak.

Brunel egyebek között azért került a figyelem középpontjába, mert szoros kapcsolatban állt a szexuális visszaélésekkel és emberkereskedelemmel vádolt Jeffrey Epsteinnel, és a gyanú szerint lányokat közvetített neki. A két férfit Ghislaine Maxwell, Epstein volt barátnője és kerítője ismertette össze, akit egy New York-i esküdtszék tavaly decemberben bűnösnek talált kiskorúak rovására elkövetett szexuális bűncselekményekhez kapcsolódó vádpontokban.

Amerikai igazságügyi illetékesek szerint Brunel még a börtönben is meglátogatta az üzletembert, akinek luxuslakása volt a párizsi Champs-Élysées sugárút közelében. Epstein 2019 augusztusában öngyilkos lett egy New York-i börtönben. Halálának körülményeit sokan gyanúsnak találták, és számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot ezzel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?