Órabért kér a lányától, csak így hajlandó vigyázni saját unokájára egy nagymama

Órabért kér a lányától, csak így hajlandó vigyázni saját unokájára egy nagymama

A nő többletpénzt számolna fel, ha a szülők nem érkeznének meg időben.

A történetről a gyermek anyja egy Reddit-posztban számolt be. Bejegyzésében azt írja, arra kérte az anyját, hogy vigyázzon a gyermekére, az asszony azonban közölte, hogy ezt csak óránként 16 fontért (kb. 18 euró) hajlandó megtenni. A 29 éves nő azért kért segítséget anyjától, mivel vissza akart menni dolgozni, a nagymama azonban nem rajongott az ötletért.

A 29 éves nő szerint az unokára minden nagymamának ingyen kellene vigyáznia. A nőnek ráadásul adósságai is vannak, ami miatt különösen rossz az időzítés egy ilyen jellegű plusz kiadásra.

„Megtagadta, mondván, túl öreg, és már felnevelte a gyerekeit. Hozzátette, ha tényleg szeretném ezt a babát, akkor talán arra kellett volna gondolnom, hogy otthon maradok vele, amíg a párom dolgozik mint egy »hagyományos« családban” – írta az anya, akinek a párjával már gyermekük születése előtt is anyagi problémáik voltak, mivel a diákhitelt is fizetniük kellett.

„Amikor a fentieket elmagyaráztam anyámnak, azt mondta, hogy óránként 16 fontot számol fel nekem minden megkezdett óráért, amikor ellátja a babát, és plusz késedelmi díjat számol fel, ha késve érkeznénk a gyerekért” – folytatta. Hozzátette: sokkal olcsóbb megoldás lenne gyermekgondozásba adni a kisbabáját, de számára az is szempont, hogy a gyermeke ne idegen között legyen.

A kommentelők többsége a nagymama pártjára állt és azt állították, nem kellett volna gyermeket vállalnia, amennyiben nem tudja megoldani a felügyeletét.

(24.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?