Az ukrán férfiak egyharmada meddő

Ungvár |

<p>Az ENSZ ukrajnai képviseletének jelentése szerint az ukrán férfiak több mint 30 százalékának nincs esélye arra, hogy apává váljon, mert rossz a reproduktív egészségi állapota.</p>

A május 15-i nemzetközi családnap alkalmából megjelentetett beszámoló, amely meglehetősen sötét képet fest az ukrán férfilakosság helyzetéről, megállapítja, hogy Ukrajnában a férfiak 12 évvel rövidebb ideig élnek, mint a nők. A jelentés állítása szerint a most 16 éves fiúk több mint 40 százaléka nem éri meg a nyugdíjkort – közölte pénteken a kijevi Fokusz magazin internetes kiadása.

Az ukrán nők esetében az ENSZ-jelentés az egyik fő problémaként a férfiakénál alacsonyabb bért és az ebből adódó kisebb összegű nyugdíjat nevezi meg, és kitér arra is, hogy a nők kis számban vannak képviselve az államhatalom magas szintjein és vállalatok vezetésében.

Külön gondként említi a beszámoló a családon belüli erőszakot. Ennek kapcsán az ENSZ ukrajnai képviselete az ígéri, hogy idén júniusban elindítja a régiókban annak a szociális hirdetési kampánynak a második hullámát, amellyel arra szólítja fel a nőket, hogy ne hallgassanak, ha erőszak éri őket a családon belül. A tervek szerint a képviselet ajánlásokat dolgoz ki és tanfolyamokat szervez a körzeti rendőrök számára, mert nekik kellene elsőkként felfigyelniük és idejében beavatkozniuk a családokon belüli erőszak jeleire.

Az ENSZ ukrajnai képviseletének jelentése rámutat, hogy Ukrajnában még korai a nemek egyenlőségéről beszélni, jóllehet az ország törvényei kinyilvánítják a férfiak és a nők egyenlőségét. A gyermekkorban rögzülő nemi sztereotípiák kapcsán megállapítja, hogy egyes téves női és férfi viselkedési modellek még a tankönyvekbe is bekerülnek, ezért – a képviselet ajánlása szerint - elemzésnek kell alávetni ezek és az oktatási segédkönyvek, valamint tantervek anyagát a nemek egyenjogúságának szempontjai alapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?