Az ébren töltött idő harmadát mobilalkalmazásokra fordítja az ember

telefon k

Ébren töltött ideje átlagosan harmadát mobilalkalmazások használatával tölti az ember – idézte a BBC hírportálja az App Annie elemzőcég friss jelentését.

2020-ban az Ofcom nevű brit szabályozó hatóság hasonló időarányt állapított meg, noha az a kutatás a tévénézést is felölelte.

Az App Annie mobilalkalmazás-elemző cég jelentése szerint tavaly 230 milliárdszor töltöttek le applikációkat és 170 milliárd dollárt költöttek használatukkal az emberek.

A világon a legtöbbet letöltött applikáció tavaly a minivideós TikTok volt, amellyel a felhasználók 90 százalékkal több időt töltöttek, mint egy évvel korábban.

Szinte minden kategóriában – eltöltött idő, letöltésszám és bevétel – rekordot döntött a mobiltelefon, a nagyképernyő eközben lassan haldoklik – mondta Theodore Krantz, a cég ügyvezetője.

Előrejelzésük szerint az idei év második felére a TikToknak több mint 1,5 milliárd felhasználója lesz.

Az applikációkkal eltöltött idő átlagosan négy óra és 48 perc volt, ami 2019-hez képest 30 százalékos növekedés – olvasható a cég State of Mobile című jelentésében.

Számításaik tíz ország – köztük India, Törökország, az Egyesült Államok, Japán, Mexikó, Szingapúr és Kanada – piaci eredményein alapulnak.

A brazil, az indonéziai és a dél-koreai felhasználók naponta több mint öt órán át mobiloznak, ezen belül minden tíz percből hetet közösségi, fotó- vagy videóapplikáció használatával töltenek – mutatott rá a jelentés.

Tavaly mintegy kétmillió új alkalmazás és játék indult el, a 100 millió dollárnál nagyobb bevételű appok száma 20 százalékkal nőtt az App Annie szerint.

A világ legnépszerűbb videostreaming appja a YouTube, a második a Netflix lett.

A mobiljátékok használata szintén nőtt, 116 milliárd dollárt költöttek rá a felhasználók.

A trendek vizsgálata a világjárvány hatását is megmutatta: az emberek rengeteg időt – globálisan több mint 100 milliárd órát – töltöttek webshopok mobilalkalmazásaival, a legnagyobb növekedést Szingapúrban, Indonéziában és Brazíliában mérték. Hatalmasat, a tavalyihoz képest 50 százalékot nőtt az étel- és italszállítók applikációival töltött idő is.

Az egészség- és fitneszalkalmazások felhasználása is felívelt, amikor az emberek nem látogathatták az edzőtermeket és a csoportos órákat, de népszerűbbek lettek a meditációs appok is.

2018-hoz képest 95 százalékkal nőtt a társkereső mobilalkalmazások bevétele, 2021-ben meghaladta a négymilliárd dollárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?