Rossz hír az Orange ügyfeleinek: augusztustól magasabb lesz a számla

A legfontosabb változás, hogy a tarifacsomagok ára 2-3 euróval nő

Újra árat emel az Orange, a márciusi drágulást követően további 2-3 euróval kerülnek többe a tarifacsomagok – nemcsak a mobilozás,
de a tévézés és a vezetékes internet is többe kerül augusztus 18-től.

További, eddig felármentes szolgáltatások is fizetősek lesznek, köztük a nemzetközi hívások. Egyelőre csak az Orange drágít, de szinte biztosra vehető, hogy – ahogy tavasszal is történt — a többi szolgáltató is követi a lépést.

Augusztus 18-tól árat emel az Orange. Minden tarifacsomag ára 2-3 euróval kerül majd többe, azzal, hogy aki elektronikusan intézi az ügyeit (leginkább a digitális számlafizetést), az egyeurós kedvezményt kap, de még így is legalább egy euróval kell többet fizetni minden csomagért, mint eddig.

Pedig idén már emelt a szolgáltató, március elején szintén 1-3 euróval, így, ha az év elejei árakat vesszük alapul, akkor a drágulás már jelentősnek mondható. A szolgáltató érvelése szerint a magas inflációs környezet, az árak és szolgáltatások drágulása miatt kell árat emelni, és mivel ez a trend várhatóan tovább folytatódik, még azt sem zárja ki, hogy további áremelés jöhet a közeljövőben, igaz, idén már nem szeretne drágítani.

A legfontosabb változás, hogy a tarifacsomagok ára 2-3 euróval nő. A Go Safe programokhoz kínált Dáta nonstop szolgáltatás megszűnik. Azok az ügyfelek, akik olyan csomagra fizetnek elő, amelyben nincs korlátlan hívás országon belül, ők az eddigi 10 cent helyett 12 centet fognak fizetni minden egyes percnyi hívásért. Ezentúl már fizetős lesz a hívás Magyarországra, és az EU országaiba (ez eddig benne volt a tarifacsomagban, felármentes szolgáltatásként, azaz akinek korlátlan csomagja volt, az ingyen telefonálhatott az uniós országokba), az ár 3 cent percenként.

Nemcsak a mobil-, de a tévé- és a vezetékes internetszolgáltatás ára is nő, ez előbbinél 1,10 eurós emelést vezet be az Orange, míg az internet esetében 1-2 euróval kerül majd többe a havi díj.

Az áremelés minden ügyfelet érint, régieket és újakat egyaránt. Ha valaki ezzel nem ért egyet, és a bejelentéstől számított 30 napon belül jelzi a Orange-nak, hogy távozna, akkor ezt büntetés nélkül megteheti – még akkor is, ha élő hűségszerződés köti a szolgáltatóhoz. A korábbi gyakorlattal ellentétben most nem kell attól tartani, hogy elveszik a telefonszám, azt át lehet vinni egy másik szolgáltatóhoz. Azonban, ha valaki támogatott készüléket is vásárolt, akkor számolnia kell vele, hogy az arra kapott kedvezményt – vagy annak arányos részét – vissza kell fizesse.

Bár a többi szolgáltató egyelőre nem jelentett be áremelést, szinte biztosra vehetjük, hogy hamarosan náluk is nőnek a díjak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?