A Pfizer vakcinájának első dózisa is erős immunválaszt vált ki egy új kutatás szerint

Pfizer

Egy új brit kutatás szerint a Pfizer vakcinájának egy dózisa olyan immunválaszt vált ki a szervezetből, mintha valaki átesett volna a koronavírus-fertőzésen, emellett olyanoknak is védettséget nyújthat, akik korábban megfertőződtek a vírussal.

Nagy-Britaniában decemberben döntöttek úgy, hogy a két vakcinadózis beadása között akár 12 hétre növelik a távolságot. A szakértők akkor arra hivatkoztak, hogy elemzésük alapján biztosak benne, a Pfizer és az AstraZeneca első dózisa is nyújt valamiféle védettséget.

A Sheffieldi Egyetem és az Oxfordi Egyetem kutatói által készített, pénteken publikált tanulmány, amelyet a brit Koronavírus Immunológiai Konzorcium támogatott, megállapította, hogy a Pfizer-Biontech vakcinájának első dózisa az emberek 99 százalékának szervezetében erős immunválaszt váltott ki.

Ez az eredmény megerősítette a britek beoltásával kapcsolatban végzett SIREN elnevezésű kutatás megállapítását, amely szerint az említett két vakcina bármelyikének első dózisa csökkenti az új koronavírus okozta Covid-19 súlyos lefolyásának kockázatát.

"A SIREN azt igazolja, hogy már egy dózis is nagyon hatékonyan megelőzi a kórházba kerülést és többségében olyan emberekről van szó, akik nem estek át korábban a fertőzésen. Most megpróbáljuk megfejteni ennek a mechanizmusát" - mondta el Susanna Dunachie, az Oxfordi Egyetem Nuffield Orvostudományi Tanszékének kutatója.

"Megfigyeltük, hogy T-sejt- és antitestválasz alakul ki egy dózis vakcina beadása után olyan emberekben, akik korábban nem estek át a fertőzésen. Ezt nagyon megnyugtatónak véljük" - fűzte hozzá.

A tanulmány az eddigi legnagyobb, gyakorlati alkalmazás során folyt vizsgálat, amely a britek beoltásának T-sejt- és antitestválaszairól készült, és az egészségügyi dolgozókat, elsősorban a nőket vizsgálta, akik egy adag Pfizer-vakcinát kaptak.

A kutatók 237 ember vérmintáit elemezték, és arra az eredményre jutottak, hogy  a T-sejt- és antitestválasz azokban, akik korábban nem estek át fertőzésen, ahhoz hasonlított, mint ami a fertőzésen átesettekben alakult ki.

Azokban, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, erősebb immunválasz alakult ki, körülbelül hatszor magasabb volt a T-sejt mennyiség, mint azoknál, akik nem estek át a fertőzésen.

Thushan de Silva, a Sheffieldi Egyetem kutatója hozzátette, hogy a már meglévő antitestválaszok fokozása védelmet nyújthat a koronavírus-változatok ellen, beleértve azt, amelyet először Dél-Afrikában fedeztek fel, és amelyről bebizonyosodott, hogy csökkenti a meglévő vakcinák hatékonyságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?