A NASA elárulta, fenyegeti-e a Földet egy aszteroida becsapódása a következő száz évben

aszteroida k

A következő 100 évben nem fenyegeti a Földet aszteroida becsapódása – közölte legújabb bolygóvédelmi stratégiájában az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

A NASA mintegy harminc éve tanulmányozza azokat a Föld-közeli objektumokat (NEO), amelyek a Nap körül keringenek, és időnként 50 millió kilométernél jobban megközelítik a Földet. Ezek az objektumok segíthetnek a kutatóknak jobban megérteni a Naprendszer keletkezésének történetét, de némelyik olyan pályán halad, amelyen potenciálisan fennállhat annak veszélye, hogy összeütközik a Földdel – emlékeztetett a NASA.

„Aszteroida becsapódása a Földbe katasztrofális pusztítást okozhat, és ez az egyetlen olyan természeti katasztrófa, amelynek teljes elhárításához az emberiség nem rendelkezik a megfelelő technológiával” – magyarázta Lindsey Johnson, a NASA bolygóvédelmi illetékese, aki azt is elmondta, hogy a stratégia közzétételével az amerikai űrhivatal országos és nemzetközi szinten is elő szeretné segíteni a munkát a Föld megvédése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?