A Google és az Apple is eltávolította alkalmazáskínálatából ideiglenesen a Parler közösségi oldalt

Google illusztráció

A Google, az Apple és az Amazon is eltávolította alkalmazáskínálatából ideiglenesen a Donald Trump leköszönő amerikai elnök híveinek körében népszerűvé vált Parler közösségi oldalt, kiemelve, a platform nem tesz eleget az erőszakra buzdító tartalmak terjesztésének megelőzése érdekében.

Elsőként, még pénteken a Google anyavállalata, az Alphabet jelentette be, hogy felfüggeszti alkalmazás-áruházában a Parler elérését.

"Ideiglenesen eltávolítottuk a Parlert az App Store-ból, amíg meg nem oldják ezeket az ügyeket" - írta szombaton kiadott közleményében az Apple, amely 24 órát adott az oldalnak arra, hogy előálljon egy részletes moderálási tervvel.

A "közbiztonság rendkívül valós kockázatára" hivatkozó Amazon intézkedése nyomán pedig vasárnap éjféltől gyakorlatilag teljesen elérhetetlenné válik a platform, hacsak a cég addig nem talál új szolgáltatót.

John Matze, a Parler vezérigazgatója határozottan bírálta a három internetes óriásvállalat "összehangolt támadását", amely szerinte a szólásszabadság, illetve a szabad verseny ellen irányul, s arról számolt be, van arra esély, hogy oldaluk akár egy hétig is elérhetetlen lesz.

A Parler felhasználóinak egy jelentős részét a Twitter mikroblogról kitiltott internetezők adják. A sajtóhírek szerint az amerikai kongresszus szerdai ostromának több résztvevője is ezen a szolgáltatáson keresztül kommunikált.

A Twitter két nappal ezelőtt határozatlan időre felfüggesztette Donald Trump fiókját, aláhúzva, fennáll annak a veszélye, hogy további erőszakot szít, miután feltehetőleg üzenetei hatására tüntetők megrohamozták a Capitoliumot. A még hivatalban lévő elnököt a Facebookról és az Instagramról is letiltották a napokban hasonló okokból, legalább utódja, Joe Biden január 20-i beiktatásáig, illetve a Twitch és a Snapchat is elérhetetlenné tette az oldalát.

Szakértők arra számítottak, hogy Trump hamarosan megjelenik a mintegy 12 millió felhasználót számláló Parleren, ahol két fia már jelenleg is aktív, az elnök azonban azt is közölte, hogy tanulmányozzák egy saját platform indításának lehetőségét.

A Twitter és a Facebook fősodorbeli közösségimédia-óriások "elfogulatlan, a szólásszabadságot tiszteletben tartó alternatívájaként" 2018 augusztusában létrehozott mikroblog-szolgáltató népszerű az amerikai szélsőjobboldaliak körében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?