A fejlődő világban szolgáló egyház tagjait avatja bíborossá Ferenc pápa

Ferenc pápa k

Többségében Európán kívüli bíborosok avatásával kezdődik a Ferenc pápa által összehívott konzisztórium háromnapos tanácskozása a Vatikánban szombaton, melynek központi témája a kúria reformja lesz.

Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában szombat délután kreál új bíborosokat. A pápa egyenként átnyújtja a bíborosi fejfedőt, az úgynevezett bírétumot és gyűrűt, a kinevezési bullával együtt.     

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta nyolcadik alkalommal hívja össze a bíborosi testület tanácskozását, vagyis a konzisztóriumot, melyet új bíborosok kreálása kísér. Húsz új bíborost avat, akik között tizenhatan pápaválasztók, vagyis nyolcvan évnél fiatalabbak, így részt vehetnek egy esetleges konklávén, amelynek során a Sixtus-kápolnában a következő pápáról szavaznak.

A húsz új bíboros közül hárman vatikáni hivatali vezetők, öten olaszok. Az új bíborosok között nyolcan európaiak, egy az Egyesült Államokban szolgál, a többiek Nigéria, Ghána, India, Brazília, Kolumbia, Paraguay, Kelet-Timor, Szingapúr és Mongólia egyházát képviselik.  

A mindenkori pápa a bíborosok kreálásával módosíthatja az utódját megválasztó bíborosok földrajzi arányait. Az argentin Ferenc pápa az utóbbi években a fejlődő országok tagjainak számát növelte.

Mostantól a bíborosi testület létszáma 229-re emelkedik, akikből 132-en pápaválasztók. Az olasz püspöki kar napilapja a l'Avvenire adatai szerint a testület tagjaiból ötvenkét bíborost II. János Pál pápa kreált, és közülük még tizenegyen számítanak pápaválasztónak. Hatvannégyen XVI. Benedek alatt lettek bíborosok, és harmincnyolcan még pápaválasztók. Ferenc pápa száztizenhárom bíborost kreált, és nyolcvanhárman léphetnek be a Sixtus-kápolnába egy esetleges pápaválasztásra.  

A bíborosi testületben százhét az európai (közöttük 54 a pápaválasztó), hatvan az észak- és dél amerikai (38 pápaválasztóval), harmincan ázsiaiak (20 pápaválasztóval), huszonhét az afrikai (17 pápaválasztóval), öten Óceániát képviselik (három nyolcvan év alatti bíborossal). A pápaválasztás idejétől függően folyamatosan változik a nyolcvan év alattiak száma.

A hétfőig tartó konzisztórium a különböző országokból érkezett bíborosok tanácskozása az egyház és a világ legaktuálisabb kérdéseiről. A bíborosi tanácskozáson résztvevő Erdő Péter az MTI-nek elmondta, hogy a mostani testületi ülés kiemelt témája a kúria reformja, mellyel Ferenc pápát a bíborosok bízták meg 2013-ban. Azóta az egyházat vezető vatikáni hivatalok működésének átalakítását az úgynevezett C8, majd C9 – először nyolc, majd kilencfős – bíborosi csoport készítette elő. A reformcsomag pünkösdkor lépett hatályba a Praedicate Evangélium (Hirdessétek az Evangéliumot) című apostoli konstitúcióval, amely missziósabb jellegűvé kívánja tenni a kúria struktúráját úgy, hogy még inkább a részegyházak és az evangelizáció szolgálatába álljon.

Ferenc pápa meghívására a konzisztóriumon részt vesz Angelo Becciu, aki 2020-ban mondott le bíborosi jogairól, miután a vatikáni bíróságon eljárást indítottak ellene a szentszéki források hűtlen kezelése miatt.

Ferenc pápa vasárnap L'Aquila városába látogat, Collemaggio Szűz Máriának szentelt bazilikájába az úgynevezett perdonanza (búcsú) ünnepére, amely az 1294-ben lemondott V. Celesztin pápa nevéhez kötődik. A látogatást többen Ferenc pápa esetleges lemondási szándékához kötötték, de az egyházfő legutóbb a Reuters hírügynökségnek júliusban adott interjúban leszögezte, hogy jelenleg nem áll szándékában lemondani.

A La Repubblica napilap kommentárja szerint az augusztusi kánikulában szokatlannak számító konzisztórium témái között szerepelhet annak a kánonjogi rendelkezésnek a tervezete is, mellyel Ferenc pápa szabályozni kívánja az egyházfők lemondását, különös tekintettel arra, hogy abban az esetben milyen címmel szolgálhatnak tovább az egyházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?