A Bibliából ismert földrengés nyomaira bukkantak

jeruzsálem

A Jeruzsálemben folyó ásatásokon a 2800 évvel ezelőtti, Bibliából ismert földrengés nyomaira bukkantak a régészek – adta hírül a The Jerusalem Post angol nyelvű izraeli újság hírportálja.
 

A múltban más helyeken már többször találtak bizonyítékokat a 2800 évvel ezelőtt, Uzziás júdai király idejében történt földrengésre, de Jeruzsálemben mindeddig soha nem találtak erre utaló tárgyi emlékeket a régészek.

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) kutatói szerdán bejelentették, hogy a mai óváros falainak közelében, attól délre, Dávid városában, Jeruzsálemben is előkerültek az évszázadokig ható emlékezet alapján igen súlyos földrengés nyomai.

Korábbi ásatásokon Hacorban és Tel es-Szafiban, az egykori Gát helyén már előbukkantak a földrengés nyomai, de most Jeruzsálemben, Dávid városa néhány épületében is törött cserépedényeket és a pusztulás más jeleit találták a tudományos kormeghatározás szerint egy olyan korból, amelyben nem törtek hódítók a városra, és nem történt semmiféle erőszakos történelmi esemény sem.

Dr. Joe Uziel és Ortal Chalaf (Fotó: Yani Berman, Israel Antiquities Authority)

„Amikor feltártuk a szerkezetet, és benne egy i. e. 8. századi rétegben a pusztulást, akkor nagyon meglepődtünk, mert tudjuk, hogy Jeruzsálem folyamatosan fennállt egészen a körülbelül 200 évvel később bekövetkezett babiloni pusztításig” – mondta a lapnak az ásatásokat vezető két régész, Joe Uziel és Ortal Chalaf.

„Megkérdeztük magunktól, hogy mi okozhatta ezt a drámai pusztítást ebben a rétegben. A Bibliában Ámosz és Zakariás könyveiben megjelenő földrengés éppen abban az időben történt, amikor ez a feltárt épület Dávid városában összeomlott” – magyarázta felfedezésüket a szakember. A műtárgyak között a régészek gyönyörű edények töredékeit és kis asztalokat találtak. Úgy tűnik, hogy a környék lakói a földrengés után a romok tetejére újra építkeztek, megőrizve annak nyomait. Ezt a házat a babilóniai hódítók i. e. 586-ban elpusztították, de az ekkor létrejött maradványok új épületek alapjául szolgáltak évszázadokkal később. A Biblia több helyen is említi a 2800 évvel előtti földrengést. Ámosz próféta így kezdi első könyvét: „Ámosz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt.”

„Akkor meneküljetek a hegyek szakadékaiba, mert a hegyek között a szakadék Ácalig ér. Úgy fussatok, ahogyan Uzzijjának, Júda királyának az idejében futottatok a földrengés elől! Mert eljön az ÚR, az én Istenem, szentjeivel együtt” – áll Zakariás próféta könyvének 14. fejezetében is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?