2012. január 17. kedd, 12:43
A Központi Választási Bizottsághoz fordult a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a Magyar Koalíció Pártja választási plakátjai miatt.
2011. augusztus 7. vasárnap, 17:59
Múlt heti cikkében (A paternalizmus tévútja – válasz Fiala Jánosnak) Ravasz Ábel egy korábbi írásommal (Az öntudatosság tévútján – gondolatok a nyelvtörvény végrehajtásáról, 2011. július 23.) szállt vitába, amelyben a nyelvtörvény végrehajtásával kapcsolatos feladatokkal foglalkoztam.
2011. július 25. hétfő, 11:13
A szlovák parlamentnek másodszorra is sikerült elfogadnia a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását, így az államelnök vétója ellenére hatályba léphet. Június 11-én már kifejtettem a Szalonban, hogy miért nem tartom jónak a módosítást, és mit javasolnék tenni egy jó törvény elfogadtatása érdekében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jelenlegi törvény adta lehetőségeket nem kellene maximálisan kihasználnunk. Azt a kérdést szeretném most megvizsgálni, kinek és mit kellene ezért tennie.
2011. július 3. vasárnap, 17:35
Az LMP a megalakulása óta következetesen jár el kisebbségi-emberi jogi ügyekben, így nem csak a tibetiek, hanem a két éve a Felvidéken élő magyarok érdekében is felemelte a szavát - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel.
2011. május 19. csütörtök, 12:23
Elítélte Igor Matovič mai kijelentéseit Bugár Béla, a Híd elnöke.
2011. május 17. kedd, 13:56
A közelmúltban jelent meg az egyik regionális hetilapban Kulcsár Ferenc A város, amelyben élek című írása, melyben a szerző azt kifogásolja, hogy magyar többségű lakóhelyén alig található olyan felirat, amelyen az államnyelvi szöveg mellett annak magyar megfelelője is szerepel.
2011. május 3. kedd, 18:13
Egyszerű megoldás lenne visszatérni ahhoz a korábbi gyakorlathoz, amikor Orbán Viktor első miniszterelnöksége és az akkori szlovák kormányfő, Mikuláš Dzurinda idejében nem alkalmaztak szankciókat a kisebbségi nyelvhasználat miatt - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára kedden az MTI-nek.
2011. április 27. szerda, 11:10
Ondrej Dostál továbbra is úgy véli, a cseh mesefilmek esetében nem szükséges a szlovák szinkron, de egyelőre nem tesz javaslatot az államnyelvtörvény módosítására.
2011. április 5. kedd, 12:36
Második olvasatba utalta a délelőtti szavazás során a parlament a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt.
2011. március 22. kedd, 10:43
A parlament ma kezdődő ülésén kerül napirendre a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény módosításának tervezete. A kormány által jóváhagyott jogszabályt a parlament várhatóan első olvasatban megszavazza – a javaslatcsomagról leghamarabb a jövő héten szavaznak a képviselők –, tegnap erre ígéretet tett a KDH és Igor Matovič is.
2011. március 5. szombat, 11:56
A Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) dolgozik azon a beadványon, amellyel az Alkotmánybíróságon akarja megtámadni az államnyelvtörvényt. Ezt Rafael Rafaj, az ellenzéki párt frakcióvezetője erősítette meg.
2011. március 1. kedd, 16:59
Ma lépett hatályba a nyelvtörvény parlament által elfogadott módosítása, melynek értelmében a bírság kisebb lett és mérsékeltebbek a Robert Fico kormánya által meghozott egyéb törvényi tiltások is. A kulturális minisztérium már nem köteles minden áron büntetni, csökkent a bírságok összege is. A büntetés alsó határa 50, a felső 2500 euró.
2011. február 23. szerda, 14:30
A kettős állampolgárság nehezíti a kisebbségi nyelvtörvény elfogadását - jelentette ki Rudolf Chmel (Híd) kisebbségekért és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettes mai sajtóértekezletén, melyen a kisebbségi nyelvtörvény tervezetét ismertette.
2011. február 22. kedd, 10:00
A kisebbségi jogokért felelős kormányalelnök hivatala múlt pénteken tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a kisebbségi nyelvtörvény módosításának tervezetét. A tervek szerint a kormány már jövő héten jóváhagyja az előterjesztést. Összeállításunkban a főbb módosításokat vettük szemügyre.
2011. február 22. kedd, 09:00
Az alakuló kisebbségi nyelvhasználati törvény körüli vita tipikus, és egyben jól jellemzi, miként kezelik Szlovákiában a kisebbségi érdekeltségű tervezeteket az érintett politikai pártok. A nyilvánosság számára is látható vita jelenleg a nyelvhasználati küszöb csökkentéséről szól – hogy az megmarad a jelenlegi húsz százalékon, tízre csökken, vagy egy kompromisszumos, tizenöt százalékos javaslatban egyeznek ki a pártok.
2011. február 21. hétfő, 10:00
Jogok mellett kötelességek is – ez a tétel, nem pedig a 20-ról 15%-ra csökkenő nyelvhasználati küszöb a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosításának tervezetében található legmarkánsabb változtatás. Akár 2500 eurós büntetést is kaphat az a község, amely nem jelöli meg nevét magyarul is, ha a lakosok legalább15 százaléka magyar. Kérdéses, ilyen formában elfogadja-e a parlament.
2011. február 6. vasárnap, 15:42
Bugár Bélának nincs semmi gondja azzal, hogy a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) az alkotmánybírósághoz akar fordulni az államnyelvtörvény módosítása miatt. A Híd elnöke erről az RTVS Öt perc múlva tizenkettő című vasárnapi televíziós vitaműsorában nyilatkozott.
2011. február 6. vasárnap, 10:57
Szerdán befejeződött a szlovák államnyelvtörvény hosszan elhúzódó módosítása. A kiszabható bírságok és a törvény által biztosított nyelvi jogok témakörét érdemes még egyszer áttekinteni, hiszen a Radičová-kormány országlása alatt már nem valószínű, hogy változni fog. Az új államnyelvtörvény március elsejétől hatályos. Legtöbbet vitatott alkotóelemét a kiszabható bírságok képezik. A végleges változat szerint bírságot csak jogi személyek kaphatnak, magánszemélyek nem.
2011. február 2. szerda, 17:44
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyar fél örül, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény módosításával lezárult a folyamat egyik szakasza; azt reméli, hogy ez a folyamat folytatódni fog, és a jogszabályból kikerülhetnek a pénzbüntetések, s a kisebbségek anyanyelvhasználatával kapcsolatban megszűnhet a félelem légköre Szlovákiában.
2011. február 1. kedd, 20:28
Az Alkotmánybírósághoz fog fordulni a Szlovák Nemzeti Párt, ha a parlament újra megszavazza az államnyelvtörvény módosítását.
2011. február 1. kedd, 20:04
Ma megkezdődött a parlamentben az államnyelvtörvény vitája. Az államnyelvről szóló törvény módosítását korábban már megszavazták, de a köztársasági elnök nem írta alá, hanem újratárgyalásra visszaküldte a parlamentnek.
2011. január 23. vasárnap, 20:59
Egy héttel a parlament februári ülésszakának kezdete előtt továbbra is bizonytalan, hogy a kereszténydemokraták támogatni fogják-e az állampolgársági törvény módosítását. Nincs egyezség a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény ügyében sem.
2011. január 22. szombat, 14:58
A KDH-nak az utóbbi majdnem két hétben sem sikerült megegyeznie a Híddal a kisebbséginyelv-használati törvény és az állampolgársági törvény módosítása ügyében. A két párt a Koalíciós Tanács legutóbbi ülésén született döntés alapján folyat kétoldalú tárgyalásokat.
2011. január 20. csütörtök, 20:44
Szlovákiának teljes körű jogi előírásokat kellene elfogadnia a nemzetiségi nyelvhasználatról, és biztosítania a kisebbségi nyelvhasználati jog és az államnyelv propagálása közti egyensúlyt.
2011. január 13. csütörtök, 09:15
Nyelvi jogok Szlovákiában címmel jelenik meg lapunk mai számában egy füzet, amely a hazai magyar nyelvhasználati törvény által biztosított jogokat tartalmazza. „A szlovákiai anyanyelvhasználattal kapcsolatban szinte minden kérdésre választ ad ez a füzet, olyan kézikönyv, amelynek minden családban meg kell lennie” – állítja Tóth Károly, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője.
2011. január 12. szerda, 13:30
Csütörtökön 52 oldalas kiadvány térképpel az Új Szóban! Benne válaszok a következő kérdésekre:
2010. december 10. péntek, 15:58
„Bár a Híd célja a nyelvtörvény, illetve a szankciók eltörlése volt, tudomásul kellett vennünk azt, hogy erre jelenleg nincs lehetőségünk. A jelenlegi szlovák kormányt négy párt alkotja, így egyértelmű, hogy az esetek többségében a kompromisszumos megoldások érvényesülnek“ – hangsúlyozza Bugár Béla, a Híd elnöke a parlamentben tegnap módosított államnyelvtörvénnyel kapcsolatban.
2010. december 9. csütörtök, 20:44
Az MKP csalódottságának ad hangot az államnyelvtörvény elfogadott módosítása kapcsán.
2010. december 9. csütörtök, 19:38
Módosította a parlament a Marek Maďarič-féle nyelvtörvényt. Azt nem sikerült elérni, hogy a nyelvi bírságok teljesen kikerüljenek a nyelvtörvényből. Ondrej Dostál (OKS/Híd) parlamenti képviselő módosító indítványt nyújtott be, melyben a szankciók teljes eltörlését indítványozta. Ehhez azonban még a koalíciós pártok képviselőinek támogatását sem kapta meg.
2010. december 9. csütörtök, 18:31