Sermek: 30 százalék körül alakulhat a részvétel Szlovákiában

EP-választás k

30 százalékos lehet a részvétel a júniusi EP-választáson Szlovákiában Robert Sermek, az Európai Parlament szlovákiai irodája vezetőjének becslése szerint. Úgy véli, a választók mozgósításához hozzájárulhat a társadalom megosztottsága is, bár az ország két táborra szakadása negatív jelenség.

Pavol Demeš CD Klub című műsorában a TASR TV-ben Sermek kiemelte, hogy ismert politikusok is felbukkantak a pártok EP-listáján, ez arról tanúskodik, hogy a politikai erők kiemelt fontosságúnak tekintik az EP-választást.

Sermek emlékeztetett, hogy Szlovákiában eddig a részvétel rendre alaposan elmaradt a többi uniós tagállamétól, a szakértők véleménye szerint idén változhat a helyzet. Az EP pozsonyi irodája is folytat szigorúan pártsemleges mozgósító, tájékoztató kampányt, amely során a választás fontosságát igyekszik hangsúlyozni. Például az uniós jogalkotási folyamatokkal ismerteti meg a lakosságot, illetve a demokrácia alapértékeinek fontosságára figyelmeztet. „Bízom benne, hogy a részvétel ezúttal valamivel magasabb lesz a korábbiaknál” – tette hozzá Sermek.

Úgy véli, a választás közeledtével egyre intenzívebbé válik a kampány. A pártok eddigi tevékenységét eléggé vegyesnek tartja, de ez a szavazótáborok eltérő összetételéből is fakad. A választóknak azt tanácsolja, ne a jelszavak és rövid jelmondatok alapján döntsenek, igyekezzenek jobban megismerni a pártok programját, elképzeléseit.

23 párt és egy választási koalíció indul Szlovákiában az EP-választáson. A szavazás június 8-án lesz, a lakosság 15 EP-képviselőt választ, öt évre. Egy pártlistát kell kiválasztani, és azon legfeljebb két jelölt sorszámát lehet bekarikázni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?