Az EU szankciókat vezet be szélsőséges izraeli telepesek ellen Ciszjordániában

Elfogadták az Európai Unió jövő évi költségvetését

Az EU-tagállamok kormányait tömörítő Tanács úgy határozott, hogy szankciókat vezet be szélsőséges izraeli telepesek ellen, akik felelősek palesztinok elleni súlyos emberi jogi visszaélésekért, többek között kínzásért, embertelen bánásmódért, valamint a palesztinok tulajdonhoz, magán- és családi élethez való jogának megsértéséért Ciszjordániában – közölte a testület pénteken.

A büntetőintézkedések négy személyt és két szervezetet érintenek. Az egyik szervezet a Lehava nevű szélsőjobboldali, zsidó felsőbbrendűséget hirdető csoport, a másik pedig a Hilltop Youth, egy radikális ifjúsági tömörülés, amelynek tagjai a palesztinok és ciszjordániai falvaik elleni erőszakos cselekményeikről ismertek. A Hilltop Youth két vezető személyisége, Meir Ettinger és Elisha Yered is szerepel a szankciós listán. Mindketten részt vettek palesztinok elleni halálos támadásokban 2015-ben és 2023-ban.

A szankciós jegyzékbe vett szervezeteket és egyéneket vagyonbefagyasztás és az EU-ba való beutazás tilalma sújtja, továbbá tilos számukra közvetlenül vagy közvetve pénzeszközöket vagy más gazdasági forrásokat biztosítani.

A vonatkozó jogi aktusokat közzétették az EU hivatalos közlönyében.

Az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács márciusi következtetéseiben felszólított a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi erőszak azonnali beszüntetésére, valamint a muszlim kegyhelyekhez való hozzáférés biztosítására. Az Európai Tanács határozottan elítélte a szélsőséges telepesek által elkövetett erőszakcselekményeket, hangsúlyozva, hogy az elkövetőket felelősségre kell vonni. A testület tagjai elítélték továbbá az izraeli kormánynak a megszállt Ciszjordánia területén lévő illegális telepek további bővítésére vonatkozó döntéseit, és sürgették Izraelt, hogy vonja vissza ezeket a döntéseket.

Izrael az 1967-es háborúban foglalta el Ciszjordániát, a terület azóta katonai megszállás alatt áll, miközben a zsidó telepek folyamatosan bővülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?