Negyedig elcammogott a mátyusföldi medve

medve
Negyed/ Nádszeg/ Jóka |

A napokban barna medvét láttak Negyed közelében, az önkormányzat már figyelmeztette a lakosokat. A vadász szerint ugyanarról az egyedről van szó, amely korábban Jókánál és Nádszegnél tűnt fel.

„Negyed Község és a negyedi Túzok Vadásztársaság értesíti a lakosokat, hogy a határban barnamedvét észleltek. Ezek az állatok nagyon gyorsan mozognak, ezért kérjük legfőképpen a biciklizőket és a sétálókat, hogy legyenek körültekintőek, és ha lehet, ne menjenek a határba!” - hirdetik Negyed honlapján. Selmeczi Henrietta polgármester lapunknak azt mondta, hogy a szeméttároló felé vezető útról látták a medvét. A munkások, majd később egy mezőgazdasági cég alkalmazottai is észrevették az állatot, korábban a vadászok is látták a medvenyomokat.

„Sokan járnak arra gyalog, és biciklivel is, ezért is figyelmeztettük a lakosokat, hogy legyenek elővigyázatosak” - nyilatkozta Selmeczi Henrietta

hozzátéve, hogy bocsok nélkül, egyedül látták a medvét.

Tavasszal jelentek meg az első hírek a Galántai járásban kóborló medvéről, majd egy anyamedve is feltűnt a járásban két bocsával. A család hetekig Jóka környékén tanyázhatott. „Többször is látták az állatokat, az utóbbi hetekben azonban nem kaptunk ilyen híreket.

Elképzelhető, hogy továbbállt a medve, de ez nem azt jelenti, hogy ne bukkanhatna fel újra, hiszen naponta több tíz kilométert is képesek megtenni ezek az állatok” - mondta Kiš Gábor, Jóka polgármestere.

Augusztus elején Tallós és Nádszeg között is látták a bundás vadállatot. Kacz Éva polgármester lapunknak elmondta, hogy azóta nem bukkant fel. „A bejelentés után kevesen merészkedtek ki a határba, tőlem is sokan kérdezik, hogy már ki lehet-e menni. A medve alapvetően nem támad, ki lehet menni, csak figyelni kell a környezetünkre. Ha valaki például kimegy futni, de köt magára egy kis csengőt, amivel zajt kelt, azt a medve elkerüli” - folytatta Kacz Éva, aki szerint azt a példányt láthatták Negyednél, ami korábban a nádszegi határban tűnt fel. A vadászok is ezen az állásponton vannak, erről Fekete Zoltán a Szlovák Vadászkamara Galántai járási elnöke beszélt lapunknak. „99 százalék, hogy ugyanarról az egyedről van szó” - jegyezte meg Fekete. A vadász szerint túlszaporodottak a medvék az országban, és az egyedek kiszorulnak a territóriumból, ezért új élőhelyet keresnek.

„Kénytelenek új territóriumot keresni a medvék. Hiába fognák be és szállítanák el valahova az itt kóborló állatot. Mivel nem tudni, hogy honnan jött, egy idegen territóriumba vinnék, aminek gazdája, egy erősebb egyed akár meg is ölheti. Elképzelhető, hogy ennek az egyednek itt lesz a territóriuma, bár ezt egyikünk sem szeretné” - jegyezte meg Fekete Zoltán.

A vadásztól azt is megtudtuk, hogy téves elgondolás az, hogy a medve gyümölcsön él, amiből nem sok akad az itteni határban. „A medve nagyon szereti a kukoricát, amiből bőven talál itt” - igazította ki a medvék étrendjéről szóló ismereteinket Fekete Zoltán.

Medvével nem egyszerű találkozni – állítja a szakember, aki szerint az ilyen kellemetlen élményt egyszerűen elkerülhetjük, ha a határban járva zajt csapunk magunk körül, egy-egy kiáltás, éneklés, vagy hangosabb beszéd elzavarhatja a mackót. „A medve félénk állat, ha nem ijesztjük meg, akkor nem támad ránk” - szögezte le a járási kamara elnöke. Az önkormányzatok is ezért figyelmeztetik a lakosokat. „Sokan fülhallgatóval járnak ki a határba, ezért nem is hallják a körülöttük lévő zajokat, tompítva érzékelik a környezetet. Amikor a gyerekekkel a természetet járjuk, hangosan beszélgetünk, meghúzzuk a bringánk csengőjét, hogy jelezzük, itt vagyunk” - ismertette a praktikákat Jóka polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?