Matovič Komáromban: bajban ismered meg a barátodat

matovic
Komárom |

Igor Matovič kormányfő ma délután felkereste Komáromban a Vág-parton található mintavételi állomást, ahol a magyarországi önkéntesekkel találkozott. Roman Mikulec belügyminiszter szerint a hétfői nap folyamán fognak tárgyalni a határok kérdéséről.

A kormányfő nemcsak a Manta úsztornyot járta körbe, de a komáromi kajak-kenu klubot is megtekintette. A mintavételező csapat szlovákiai, de magyarul is beszélő tagjaitól pedig gyorstalpaló nyelvtanfolyam keretén belül megtudta, hogy a szlovák „nos” magyar nyelven „orrt” jelent, a vonatkozó orvosi szakterület elnevezése pedig az, hogy „fül-orr-gégészet”.

Barát a bajban

A látogatás célja a Manta úszótoronynál is önkéntes munkát végző magyarországi egészségügyi alkalmazottakkal való találkozó volt – akik összesen 197-en érkeztek az országos tesztelésre. A kormányfő utalt arra is, hogy Szlovákián belül javarészt magyar nyelvterületen kaptak beosztást. „Azt mondják, hogy bajban ismerszik meg a barátod – és ma már azt lehet mondani, hogy igen, pénteken bajban voltunk” – mondta, majd arról beszélt, a média két napja még azt írta az országos tesztelésről, hogy nem valósítható meg. Hozzáfűzte, Roman Mikulec kapcsolatba lépett magyarországi kollégájával, ő maga személyesen pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, s a lehető legtöbb szakembert kérte tőle „az utolsó pillanatban”. „10 perc múltán megkaptuk a választ: igen, segítünk Önöknek” – mondta, majd hozzátette, ez egy arra utaló jel, hogy a két ország nemcsak szomszédok, hanem barátok is, végül megköszönte a gesztust Magyarországnak, illetve Ausztriának is, ahonnan katonaorvosok érkeztek. Újságírói kérdésre elmondta: az egyeztetések során nem volt szó valamilyen reciprocitásról. Később elmondta azt is, hogy talán több segítséget vártak volna Szlovákián belülről, de az végül Magyarországról érkezett, ami jelképes és szép, s a két ország közti jó viszony eredménye.

Galéria

A határokról hétfőn

A határok kapcsán Mikulec elmondta, ez egy lesz azon kérdések közül, amit a hétfői központi válságstábon meg fognak vitatni: „Mi ezt a környező országokkal, így Magyarországgal is szorosan együttműködve koordináljuk, ők már életbe is léptettek valamilyen ellenőrzési rendszert a határaikon. Természetesen egyeztetni fogunk Ausztriával és Csehországgal is erről, s ahogy a kormányfő is mondta, az eredmények alapján kell tárgyalnunk, amelyek holnap lesznek ismertek a mai napot követően.”

Matovič az esetleges új gócpontokról annyit mondott, hogy az országos tesztelés eredményei alapján ki fogják értékelni a helyzetet, s majd ez alapján döntik el, hogy melyik régió kap „intenzívebb kúrát”. A kormányfőt megkérdezték Ľuboš Blaha (Smer) kijelentéséről is, aki szerint a magyar és az egészségügyi dolgozókat fel kéne jelenteni, mivel ők egy „idegen hadsereg katonái”. „Ezt az urat, akit említett, kommentálni sem fogom” – hangzott Matovič válasza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?