Vladimír Kokolia és sokoldalú vonalai

Somorja |

<p>Vladimír Kokoliának, a kortárs cseh képzőművészet egyik meghatározó alakjának nyílik kiállítása az At Home Galleryben holnap 19.15-kor.</p>

Kiállításának már a címe sem túl szokványos: Čára má dvě strany. Navíc má prední a zadní stranu – azaz magyarul: A vonalnak két oldala van. Ezenfelül van elülső és hátulsó oldala. A megnyitó után Vladimír Kokolia előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

A művésznek nem ez lesz az első prezentációja az At Home Galleryben: 1997-ben ugyancsak ez a magángaléria adott teret első jelentős szlovákiai bemutatkozásának. „Kokolia (1956) a cseh képzőművészet 80-as években színre lépett nemzedékének egyik legegyedibb személyisége. Kortársaival egybevetve nem az akcióművészet, az installációk és objektek világában remélt útra találni, hanem a festészet, rajz, grafika tartományában tevékenykedett már tanulmányai befejeztével is.

Ezen kívül számottevő könyvillusztrátori, esszéírói, művészetkritikai tevékenységet tudhat magáénak, s nem ismeretlen a cseh alternatív zenei berkekben sem, mivel az E együttes énekese és szövegírója egy személyben. Művészetét a mély kontempláció teszi teljessé, s egyben egyedivé is, ami közvetlenül az Európán kívüli kultúrák  felé irányítják figyelmét. Innen erednek a Semmiről szóló elmélkedései, s ugyanakkor lényéből, valamint új kulturális tapasztalatából eredeztethető az a gyengéd, tisztaságtól sugárzó szenzibilitás, amellyel az emberhez, egyénhez (főiskolai docensként a művésznövendékhez) közelít, s az a páratlan alázat, ahogy a kiállítótérrel bánik, kommunikál” – írta lapunk hasábjain Hushegyi Gábor a tizenkét évvel ezelőtti, zsinagógabeli kiállítás kapcsán.

1990-ben Vladimír Kokolia volt az első kitüntetettje a Jindřich Chalupecký-díjnak, melyet a rendszerváltás évében alapítottak a híres cseh filozófus, művészet- és irodalomkritikus emlékére, a fiatal képzőművészek jutalmazására. Vladimír Kokolia európai hírű képzőművész, akinek alkotásai nem csupán a csehországi múzeumokban, galériákban láthatók, hanem például Belgiumban, a genti S.M.A.K.-ban (kortárs művészeti múzeum) és a bécsi Albertinában is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?