Valódi koponyát használtak egy brit Hamlet-előadásban

<p>Nem sokáig "szerepelhetett" a (túl)világot - is - jelentő deszkákon annak a brit férfinak a koponyája, aki végakaratában azt kívánta, hogy használják a "fejét" Shakespeare Hamlet című drámájában: a közönséget felzaklatta, hogy a kellék valódi.</p>

André Tchaikowsky zongoraművész 1982-ben, 46 éves korában rákban hunyt el, végrendeletében szerveit tudományos célokra ajánlotta fel. Az egyetlen kivétel a koponyája volt, amelyet Tchaikowsky a Royal Shakespeare Companynak ajánlott fel, mert úgy találta, hogy hiteltelen az előadás műanyaggal. A koponyát 26 éven át egy dobozban a kelléktárban őrizték.

1989-ben ugyan Mark Rylance már próbált a koponyával, ám nem tudta túltenni magát valódiságán és kényelmetlen volt a dolog több más szereplőnek is. Most ősszel azután, 26 évvel André Tchaikowsky halálát követően, a zongorista ismét "fellépett", bár csak "részben": koponyája végre szerephez jutott Shakespeare szülővárosában, Stratford-upon-Avonben. Greg Doran színi direktor ugyanis a lehető legéletszerűbb előadást szeretett volna.

Tchaikowsky "szerepeltetéséhez" a színháznak speciális engedélyt kellett beszereznie az emberi szövetek felhasználásában illetékes hatóságtól, mivel a koponya százévesnél fiatalabb. A Hamlet 22 előadáson keresztül ment az V. felvonás első jelenetében Tchaikowsky koponyájával a dán királyfi kezében, a nézők pedig csupán az utolsó előadás végén tudták meg, hogy valódi koponya "szerepelt", de nem tudott erről a társulat egy része sem. Az igazgató azzal magyarázta döntését, hogy nem szerette volna, ha az előadás a koponyáról szól. Decemberben a Hamlet-előadás Londonba "költözik", ám a koponya már nem lép fel, helyette műanyag "ugrik be" - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?