Új díjkategóriákat jelentettek be a Grammy szervezői

Grammy-díj

Új díjkategóriákat jelentettek be a Grammy szervezői: a pop dance-felvételek, az afrikai zenei produkciók és az alternatív dzsesszalbumok is külön mezőnyben versengenek már 2024-től.

Az Amerikai Lemezakadémia helyi idő szerint kedden jelentette be a változásokat, amelyek a Grammy-díjakról történő szavazást is érintik.

A lemezakadémia minden szavazója részt vehet majd az év nem klasszikus zenei producerének, valamint az év nem klasszikus dalszerzőjének járó Grammy odaítélésében.

Korábban csak a legjobb új művész, album, felvétel és az év legjobb dala kategóriában döntött az egész tagság a díjról.

Az afrikai zenei produkciók előadói korábban a legjobb globális zenei előadás kategóriában indulhattak a Grammyért. 2020 előtt ezt a kategóriát világzeneként emlegették, de a lemezakadémia megváltoztatta az elnevezést, hogy elkerülje a gyarmatosítással kapcsolatos áthallásokat.

Harvey Mason jr., a lemezakadémia elnöke hangsúlyozta, hogy az új kategóriák bevezetése azt jelzi, hogy odafigyelnek a zenei közösség igényeire, és igyekeznek megjeleníteni az aktuális, releváns zenei kategóriákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?