Történet a megtisztulásról

<p>Legújabb előadásának bemutatójával ünnepli meg március 15-ét a kassai Thália Színház. Ebből az alkalomból beszélgettünk a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház társulatát is megjárt, jelenleg szabadúszóként alkotó színésszel és rendezővel, Gál Tamással.</p>

Hogyan jött az ötlet és a lehetőség, hogy a Gergő és az álomfogók legyen az első kőszínházi darab, amit megrendez?
Még az Epopteiás éveinkben meséltem Czajlik Józsefnek, a kassai Thália Színház jelenlegi igazgatójának, hogy egyszer színpadi adaptációt szeretnék készíteni Benkő László Honfoglalás trilógiájának első kötetéből, a Táltosidőkből. Ő ezt tolmácsolta Forgács Miklósnak, a darab leendő dramaturgjának, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy Böszörményi Gyulának van egy táltosokról szóló meséje. Tudtam, ha a dramaturgot érdekli a téma, az nekem is jó, ráadásul bíztam is benne. Tudni kell még, hogy Müller Péter Sziámi nagyon jó barátja Böszörményi Gyulának, ezért rögtön elvállalta a dalszövegírás feladatát, a zenét pedig Lakatos Róbert szerezte. Így jött létre a csapat.

A Gergő és az álomfogók egy csaknem 600 oldalas meseregény. Hogyan lehet ebből színházat csinálni?
Más történetet fog látni a közönség, mint ami a regény. Gergő, a főszereplő és további szereplők is megmaradtak, de Böszörményi Gyula szinte egy új mesét írt, mert lehetetlenség lett volna az eredeti regény összes szereplőjét két órában megmutatni. Ez szerintem nem baj, mert így a gyerekek elolvassák majd a regényt is, amit tényleg érdemes elolvasni. Előfordulhat, hogy hiányérzete lesz annak, aki már olvasta és meglátja a színpadi adaptációt, de azt is hozzá kell tenni, a színház varázsa, a színészi játék, a zene, a tánc és az élő beszéd mind-mind gazdagítja az élményt.

Mi az, amire egy mese színpadra állításánál vigyázni kell?
Minden mesénél, gyermek- és ifjúsági előadásnál egy dologra nagyon odafigyelek. Arra, hogy ugyanolyan intenzitással csináljam, mintha a Hamletet, A három nővért, vagy bármilyen komoly művet vinnék színpadra. Pozsonyban találkoztam az egyik kollégámmal, aki megkérdezte, hogy min dolgozom jelenleg? Amikor mondtam, hogy mesét rendezek, az volt a válasza, nem baj. A szakma egy jelentős része sajnos tényleg így áll a mesékhez. Ezért is köszönet illeti az itteni színészeket hozzáállásukért. Az teszi varázslatossá Böszörményi Gyula művét is, hogy minden karaktert az életből vett, és komolyan veszi a gyerekeket és a mese műfaját. Az esti mesemondás például azért csodálatos, mert a szülő is élvezi. Ki tudja mondani mesében a fájdalmait is. Főszereplővé tud válni egy történetben. Ezért gyönyörűek a népmesék is, mert véresen komoly dolgokról szólnak. Ezt a gyerek is élvezi, hiszen ő sem egy másik világban él. Ennek a mesének is az a mondanivalója, hogy nézz a látszat mögé, ne csak a csillogásban lásd a szépséget. Egy kisfiú megtisztulásáról van szó. Nekünk felnőtteknek az a feladatunk, hogy ebből az internettel, plázákkal és miegymással fertőzött világból naponta legalább pár órára kiragadjuk őket.

A kassai társulat legtöbb tagját ismerte. Milyen volt a közös munka?
Én nagyon féltem ettől a munkától, mert engem ez a társulat úgy ismer mint színészt, és most, erre a hat hétre, el kellett fogadniuk rendezőnek. Azt nem tudom, milyen lesz ennek a darabnak az utóélete, de azt tudom, hogy számomra minden egyes próba hatalmas élvezet volt. Olyan alázatot tanúsítottak a színészek, amilyet én még pályám során nem tapasztaltam. Színészként máshogy néz az ember a kollégákra mint rendezőként. Hadd ne mondjam, hogy rendkívül megalázó helyzetben van a Thália Színház, ami az anyagiakat illeti. Szó szerint szinte a semmiből csináltuk ezt a produkciót. Mindenki erején felül teljesített, a színészektől kezdve az alkotókig és zenészekig.

Milyen mértékben kellett kompromisszumokat kötnie a szűkös anyagi keretek miatt?
Hála Istennek, hogy kellett kompromisszumokat kötnöm. Az eddigi sikereimet is annak köszönhetem, hogy nem volt soha elegendő pénz, így egyedi ötletekkel kellett áthidalni azokat a technikai megoldásokat, melyre nem jutott keret. A színházban ez a csodálatos, és a néző is értékeli, ha a semmiből varázsol a színész, ha az ötletek varázsolják el. Lehet bármekkora a költségvetés, a legfontosabb a színészi alakítás.

Ha már itt tartunk, nem kívánkozik fel a színpadra?
Nagyon jól érzem magam és boldog vagyok, hogy kipróbálhattam a színháznak ezt az oldalát is, de ne tudja meg, mennyire vágyom a színpadra! Nap, mint nap rájövök, hogy igazából azért én színész vagyok. Nem tudnék meglenni életem végéig úgy, hogy csak rendezzek.

Megközelítőleg nyolc éve szabadúszó. Elképzelhető, hogy látjuk még valamelyik színházban, állandó társulati tagként?
Ami nagyon lényeges, hogy a családom ne érezze a hiányomat. Komáromban próbálkoztam régebben, de nem nagyon tudtam bekerülni. Kassára jönnék akár holnap is, de már annyira berendezkedtünk Hetényben. Gyermekeim imádják az iskolát, ahová járnak, nagyon sok impulzus kellene ahhoz, hogy kiragadjam őket onnan. Talán nem is lennék rá képes, ahogy arra sem, hogy én itt éljek, ők pedig otthon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?