Tőlünk is elbúcsúzik a Mr. Big

dd
Pozsony/Kassa |

Nemcsak rajongóknak ajánljuk a Mr. Big áprilisi pozsonyi és kassai koncertjét, hanem azoknak is, akik csak a To Be With You-t ismerik tőlük. Mert nem lesz több alkalom látni őket.

Az amerikai rockcsapat 1991-es világslágerét anno el sem lehetett kerülni, hiszen óránként játszotta az MTV. Nincs vele semmi baj, de kevéssé mutatkozik meg benne a tagok zenei tudása, főleg Billy Sheehan basszusgitárosé, aki hangszerének igazi mágusa. A dal a második albumukon (Lean Into It) szerepel, azóta sem sikerült megközelíteniük azt a sikert, ha úgy tetszik, a vájt fülűek és a zenészek kedvencei lettek. Kiadtak hét további albumot, az utolsót 2017-ben, a következő évben a dobosuk 64 évesen belehalt a Parkinson-kór szövődményeibe. Ekkor jegelték a zenekart, mindhárman mellékprojektjeikkel foglalkoztak. Eric Martin énekes pár éve Pozsonyban is fellépett szólóban, Billy Sheehan pedig a Winery Dogsban találta meg ismét a boldogságot. Ez a formáció tavaly október végén rengette meg a színültig telt pozsonyi MMC klub falait, és már akkor tudni lehetett, hogy hamarosan visszatér a Mr Biggel, vagyis fél éven belül kétszer is a húrok közé csap ugyanazon a helyen.

A Mr. Big világturnéjának beszédes címe van: The BIG Finish. A zenekar búcsúzik, és az ilyesmit tőlünk nyugatabbra komolyan szokták venni (csak a Judas Priest kivétel a szabály alól). Tegnapelőtt épp New Yorkban tették ezt, Billy szerencsére mindent dokumentál és megoszt a Facebookon, azt is, hogy milyen sztéket vacsorázott. A fővárosiak mellett a keletiek is örülhetnek: az április 6-i pozsonyi koncert után, Budapest érintésével (Barba Negra, április 7.) a kassai Kunsthalléban is fellépnek április 9-én – azaz a leg-elvetemültebb rajongók akár követhetik is őket három városon át. A turné több európai helyszíne már most telt házas. Csak szólok.

Ujszó videó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?